Őt hallhatták ahogy tanít, őt kísérték az életútján, de Ő volt az, akit keresztre feszítettek. Értünk, azért mert szeret minket. Az "Isten Irgalomban Gazdag" - ez volt II. János Pál lengyelországi zarándoklatsorozatának a jelmondata.

Hamarosan 2012 fogunk írni. Ez az év talán nehezebb lesz, mint a mostani, de Isten nem az életkörülményeink szerint ítél meg és nem a szerint fog szeretni vagy nem szeretni. Az Irgalmas Isten feléje való hűségünk és szeretetünk iránt fog megítélni (megitéltetnek ki-ki tettei szerint), de még a bűnös embert is szereti. Minden embert szeret, akár hűséges, akár nem. Akár viszont tudja szeretni az Istent, akár nem Ő szereti. Mert mi mindanyian az Ő alkotásai vagyunk. Ezért tudja szeretni a bűnöst is (akár az édesanya rossz kisgyermekét, mert az övé), ebben mutatkozik meg Irgalmas szeretete.

Kívánok mindenkinek áldott és szeretetben gazdag Karácsonyi Ünnepeket és az Irgalmas Isten által megáldott Új Eszetndöt Neked és kedves Családodnak.

Az egyik írásommal búcsúzok a kedves olvasótól 2011-ben ( remélem jövőre is felkeresi a honlapot), fogadja el egy karácsonyi ajándéknak:

1. Állj, s figyelj egy kicsit, mert Ő szólít, aki veled van itt. E hangos kiáltás, amely a fülemet tépázza, mely most megrezegteti a lábam alatt a földet, csak egy személytől származhat, Őbelőle, s Őáltala szökken a magasba.

Szünetet kell tartanunk, meg kell állnunk, hogy elmélkedhessünk azon a szereteten, amellyel a semmiből alkotott meg minket, és belénk lehelte a Lelket, hogy éljünk

Ezért képzeletben próbáljunk visszamenni egészen a kezdetekhez, amikor még nem volt semmi, illetve csak Isten volt. Ha becsukom a szememet, nem látok mást csak a végtelen sötétséget. Sötét van. Előttem, mögöttem, körülöttem, közel s messze a végtelenig. Sötét van. De egyszer csak a fülembe egy kellemes lágy dal szökött, szép és ritmusos hangzása van, eddig még soha nem hallottam, hangzása, olyan, mintha nem is ember komponálta volna, hanem valami/valaki más. Szinte pillanatok alatt felgyorsult a dallam és hirtelen a sötétség helyett világosság lett. Fény váltotta fel a sötétséget. Mintha hirtelen kinyitottam volna a szememet és akkor a Napba néztem volna, minden erős fénnyé vált. De ennek a Fénynek nem volt kezdete, egyforma erősségű fény volt mindenütt, körülöttem a végtelenben. Barátaim! Egy kicsit később egy alak tűnt fel, aki a fényben járt, tőle származik az ének, Őbelőle jön, s amerre ment, lába alatt föld keletkezett és a földből növények, fák, virágok sarjadtak, hegyek emelkedtek, vizek fakadtak. Már egészen közelinek látszott, és az énekét is erősebben hallottam. Gyönyörű ez az ének, szinte vele együtt én is énekelnék. Ó, de az embernek nincs ily tudása. Úgy hallatszott az ének, mintha Belőle jönne, és a többi is: a föld, a virágok, hegyek, vizek minden, mintha Ő lenne az alkotó, de valóban, Ő a teremtő. Mikor már mindenhol friss virágok, kristályló vizek voltak és hegyek, most éneke megváltozott. Ékesebb, élénkebb, csengőbb lett, mintha akarna még valamit. Mikor már éneke feldíszített mindent, szemeim mintha kápráznának, de úgy láttam, mintha magához hasonló lényeket teremtett volna, majd egy lágy szellő suhant végig a tájon, mintha ez is Őbelőle jönne, akárcsak egy nagy lehelet, és minden életre kelt. (C:S:Lewis, A varázsló unokaöccse c. fantázia könyv gondolata alapján.)

2. Szeretett testvéreim!

Életünk folyamán oly sokszor elhangoznak a következő kérdések: „Merre haladjunk?” Hogyan tovább?”

Bizony engemet is sokszor tépáztak e kérdések, és oly sokszor hitetlen gyermekként szemléltem az Örök Atya dalát, azt hittem, hogy csak álmodom az egészet, és ha felkelek nem lesz valóság, de bizony mennyire, hogy az, az egész valóság. Elgondolkoztam, hogy miért is lehet ez igaz? Valóság, mert amikor felkeltem, az ablakon át, láttam a földet, a növényeket, a fákat, a virágokat, melyek beborították az egész földet, a hegyeket és a vizeket. És miután ezt láttam, elmentem mosakodni, és a tükörben megláttam a hozzá hasonló lényt, akit, mint a teremtés koronájaként alkotott, az embereket. És amikor kimentem az utcára, ott is a hozzá hasonló emberekkel találkoztam, akár most, hisz titeket is az Ő hasonlatosságára teremtett, testvéreim, mi is az Isten képére teremtettünk. És talán fél óra múlva látni fogjuk Őt is a fényben járót, a hófehér Szentostyában, akit fény vesz körül, és aki a fényben jár a teremtményei között, az Istent, aki szeretetével megalkotott minket.

Igen, Krisztus felé, aki az emberiség Megváltója. Rá akarunk tekinteni, mert csak Őbenne, az Isten Fiában van üdvösségünk, feléje kell, hogy haladjunk, mert minden valóság.

3. Eljött! Testvéreim! Eljött, s azóta rejtezik a hófehér Ostyában.

Krisztus engedelmes lett értünk, mert a világ, mely az Ő dallamából fakadt, és képmásai elfordultak Tőle. Mert hitetlenül álmodtak és az álmuk után is hitetlenek maradtak. Az Örök Atya, a fényben járó, aki szeretetből saját képére és hasonlatosságára alkotott és teremtett, saját fiát adja értünk megváltásul, mert továbbra is SZERET minket.

E szeretetre válaszolva, mintha így beszélne a szívünk: „Látni akarlak és Benned élni, aki most lábaimat megállásra szólítja. A kiáltás, mely nem kisszerű, amely a legbonyolultabb kottadallamokat is túlszárnyalja, mely nemcsak az én nyomorúságos testemet gyökerezteti a kemény és agyagos földbe, hanem minden élőlényét is, s mely az ég minden egyes szentjeinek felkiáltásként hangzik, de még a pokol mélységeinek is parancsot kiált.”

Drága barátaim!

Úgy látom, hogy sok szülő van itt, anyák és apák, akik szeretik gyermeküket, gyermekeiket. A gyermek a szeretet ajándéka, szeretetből fogant, és így minden szülő elmondhatja, hogy szeretetből hoztam a világra, szeretem, mert belőlem való. Akár a végtelen Isten, aki így beszélne hozzánk: szeretetből hoztalak a világra mindnyájatokat, szeretlek titeket, mert belőlem vagytok.

Emlékszem, amikor még kicsi voltam, hogy a nyakamnál megcsípott egy darázs. Hű, azt az ordítást, amit akkor lerendeztem. Nagyon jól emlékszem arra is, hogy édesanyám gyorsan odaszaladt hozzám és elkezdett gyógyítani és vigasztalni. Szaladt és azt mondta: ne félj, mert itt vagyok fiam! Vagy egy másik eset, amikor – még szintén kicsi voltam – játszadozni kezdtem az anyukám dezodoros flakonjával és addig-addig ügyködtem, míg el nem találtam a szememet a sprével. Jaj, az hogy csípet! Megint azonnal bömbölni, ordítani kezdtem. És édesanyám, megint odaszaladt hozzám, hogy megnézze, mit mesterkedtem megint, majd gyorsan hozott egy lavórt, benne egy kis vízzel és kimosta a szememet. És megint az anyai szívtől hajtva odaszaladt és azt mondta: ne félj, mert itt vagyok fiam. De biztos vagyok abban is, hogy ti kedves szülők, hogy ti is tudnátok hasonló eseteket mondani a gyermekeitekről, amikor ti is a szülői szív indítatására, odaszaladtatok és megvigasztaltátok gyermekeiteket: ne félj, mert itt vagyok gyermekem.

Pont úgy, mint a szerető Isten, aki a Megváltó Fián keresztül siet és vigasztal minket, és azt mondja: ne félj, mert itt vagyok gyermekem. Isten, aki maga a szeretet, látván, hogy a gyermekei bajban vannak, sietvén Szent Fiát, Jézus Krisztust, adja értünk, vagyis a testvérünket, aki engedelmes mindhalálig, hogy újból hittel részesüljünk, az örök fényben. A világ megváltása, a szeretetnek ez a misztériuma (titka), melyben megújul a teremtés. A teremtő Isten megváltó Istenként mutatkozik meg, olyan Istenként, aki "hűséges", tudniillik hűséges az ember és a világ iránti szeretetéhez, melyet már a teremtés napján kinyilvánított. Az Isten a szeretet! Istenben a szeretet mindenek előtt nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak. A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük; s e szeretet és irgalom megmutatása az emberi történelemben ezt a formát és nevet kapta: Jézus Krisztus.

Testvéreim! "A földön az ember az egyetlen olyan teremtmény, melyet Isten nem más miatt, hanem önmagáért akart". Az ember, akit Isten így "akart", akit öröktől fogva "kiválasztott", meghívott, kegyelemre és dicsőségre rendelt, hogy ne tegyen mást vele, csakhogy szerethesse. S ennek a misztériumnak a földünkön élő több mint hat milliárd ember mindegyike akkor vált részesévé, amikor élete az édesanyja szíve alatt megfogant.

4. Drága barátaim! Kívánom mindenkinek, hogy a hátralévő napokban bátran és nagy bizalommal forduljon az Istenhez, mert Ő pont ezt várja tőlünk. Szomjazik az emberek bizalmára. Ha szeretek valakit, akkor nem akarom szomorúvá tenni, hanem mindig próbálok a kedvében járni. Fausztina nővérnek a következőképpen panaszkodott Jézus: Leányom, nagyon fáj a Szívem, mert az emberek nem bíznak Bennem, pedig, ha tudnák, hogy mekkora kegyelmeket készítettem elő a számukra, nem haboznának bízni nagy irgalmasságomban. Az irgalom lángjai égetnek, ki akarom azokat árasztani az emberi szívekbe. Ne habozz hát leányom, hozd hozzám az emberi lelkeket, hogy megvigasztalódjam. Ez az üzenet nem csak Fausztina nővérre vonatkozott, hanem mi ránk is, nekünk is szól. Zarándokutunk során elmegyünk az Isteni Irgalmasság Bazilikájába, hogy ezt meg tudjuk valósítani, hogy át tudjuk adni magunkat az Istennek. Csak bátran ne féljünk. S íme ajtó nyílt meg az égben, a harsonák szólásra nyíltak: „Szent, szent, szent…”, az égi seregek hangja szólt: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljövendő.” Ebben a pillanatban, úgy érzem, mintha a lábam nem is a földbe süppedt volna, hanem inkább az égi magasságba lebegne, Ő nála, aki volt, aki van és aki eljövendő, az Úrnál, aki szent, szent, szent.

Ne féljetek! Legyetek az irgalmasság tanúi 2012-ben is.

Szeretettel: Fausztinum oldal.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.