„Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára” (1572)
Már javában tartanak Lengyelországban az előkészületek a legnagyobb Lengyel ifjúsági találkozóra, amin több 100 ezer fiatal szokott részt venni. Az idén a főszervezők között az Irgalmas Isten Anyja nővérei, Fausztina rendtársai is részt vesznek. A találkozó mottója: "A szeretet meg fog találni téged"
XVI. alkalommal rendezik meg a Lednica találkozót a keresztény fiataloknak. Az idén 2012. június 2-án lesz.
A monstani találkozón Szent Fausztina nővér Naplóját fogják olvasni a fiatalok, arról tartanak megbeszéléseket, így felfedezik Isten Irgamasságának a mélységét.
Mindenki kap egy Naplót, és al fogják indítani a Világban Isten Irgalmas szikráját. OLvasni, elmélkedni és énekelni fognak Isten Irgalmasságáról: Irgalmas Istenem!
Még adunk részleteket a Lengyelországi Ifjúsági találkozóval kapcsolatban, addig is íme egy kis ízelítő: