„Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára” (1572)
Egy bizalomteljes találkozás gyümölcse az Irgalmas Istennel a megbékélés szentségét hozza. Mert Isten csak a bűnöket tudja megbocsájtani, melyek miatt a lelkünk halálosan fáj, miközben rabul ejtik az embert, Az Isteni Irgalmasság Bazilikában, Krakówban, ma egész napos gyóntatást tartanak, több mint ötven pap vesz részt ebben. Hisz minden bűnbánó embernek meg kell bocsájtani a bűneit, amely meghozza számára az igazi szabadságot, ilyenkor találkozunk az Irgalmas Istennel.
Mond meg a lelkeknek - mondta Jézus Fausztina nővérnek - hol keresenek az emberek vígaszt, ez az irgalom székénél van; ott vannak a legnagyobb csodák, mely ott, szüntelenül ismétli önmagát. Azért, hogy elnyerje ezt a csodát, nem kell elmennie egy távoli zarándoklatra, sem nem kell nagy külső szertartásokat végeznie, hanem elegendő lesz annyi, hogy hittel elmegy a helyettesemhez a gyóntatószékbe és elmondja szegénységét, és az Isten Irgalmas csodáját teljes mértékben megkapja.