| Narnia és Harry Potter – egy összehasonlítás
“Harry Potter” és “Narnia” – mintha mindkettő ugyanolyan szép gyerekmese lenne, a különbség azonban óriási: miközben “Narnia” szép és jó gondolatokat vált ki az olvasóban a “Harry Potter”-ben a sötét érzések vannak túlsúlyban. A következőkben erről a két híres műről írok egy rövid összehasonlítást.
Harry Potter izgalmas története egy árva gyerekről szól, akinek szüleit sötét, titokzatos és gonosz erők meggyilkolják. A fiút nevelőszülei szekrénybe zárva tartják. Ebben a megalázott, tehetetlen gyerekben azonban egy varázsló rejtezik, aki majd ha megtanulja a varázslás mersterségét, az egész igazságtalanságot és gonoszságot megsemmisítheti. Szinte mindenki ellen kell harcolnia: a nem-varázsló emberek, a muglik ellen és a háttérben rejtőzködő gyilkos gonoszság hatalma ellen. Különösen itt látszik, hogy a modern világban letagadott sátán akarva-akaratlan visszatér az emberiség tudatába. Újra megfogalmazzák a gonosztól való félelmet és a gonosz mint létező elem elismerést nyer.
A másik történetnek négy gyerek – Peter, Susan, Edmund és Lucy – a főhőse. Egy szekrény hátsó falán keresztül véletlenül megtalálják Narniát. Ezt az országot, ahol örökös tél uralkodik, a Fehér Boszorkány kerítette hatalmába. Van azonban egy régi jövendölés, amely szerint, ha majd négy ember ül Narnia trónusain, meg fog szünni a boszorkány uralma. Amikor Jádis, a Fehér Boszorkány, meglátja Edmundot, rögtön erre gondol, és ezért igéretekkel elcsábítja a fiút és ráveszi, hogy árulja el testvéreit. Edmund elárulja Aslant, az oroszlánt – aki Narnia tulajdonképpeni ura és teremtője - és saját testvéreit, de megbánja tettét. Narniában van egy törvény, mely szerint minden árulót Jádisnak kell kiszolgáltatni. Ezért Jádis követeli, hogy megölhesse Edmundot. Az oroszlán tudja, hogy ha egy ártatlan, tiszta lélek az életét adja az áruló helyett, akkor még a halál is visszavonulót fúj. Ezért önmagát ajánlja föl áldozatként. Aslánt megölik, de feltámad, majd csatlakozik a hadseregéhez, amely már Péter vezetésével csatát vív Jádis erőivel. A csatát Aslan segítségével megnyerik. Mind a négy gyerek király illetve királynő lesz. Amikor egyszer vadásznak az erdőben, újra arra a helyre jutnak, ahol egykor Narniát felfedezték, és a szekrényen át visszakerülnek világunkba. Itt még egy másodperc sem telt el azóta, hogy Narniába mentek és a csodálatos történetet átélték; ezzel is mutatja a szerző, hogy a természetfölötti világban a mi időfogalmunk nem érvényes.
“Harry Potter” világa
Meg kell állapítani, hogy J.K. Rowling “Harry Potter” című könyve nem egy modern mese. A hagyományos értelemben vett mesében a varázslók és a boszorkányok gonosz figurák, míg a hős mindig az erények által győzi le a rosszat. A “Harry Potter”-ban azonban nincs senki, aki valójában a jót akarja és azt hűséggel, önfeláldozással, szeretettel kívánja elérni.
A könyv lealacsonyítja az embereket, a boszorkányok és a varázslók világát dicsőíti. Harry nevelőszüleit mindig szánalomra méltóként ábrázolja. A nevelőszülők nem akarják, hogy Harry a varázslóiskolába járjon, de mágikus eszközökkel megfélemlítik őket, és ezért végül is elengedik őt. Harry csak azért megy a varázslóiskolába, hogy egyszer bosszút tudjon állni az őt gonosz módon kezelő nevelőszülőkön. Amikor Harry varázskellékeket megy vásárolni, ezt azért teszi, hogy ezekkel majd el tudja varázsolni nevelőszüleinek gyerekét.
Amikor eljut a “Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába”, kibontakoznak öröklött okkult képességei. Mit tanulnak a varázslóképzősök? A ”varázslást, bájitalkészítést, átokkivédést, gyom- és gyógynövényismeretet, átváltoztatást és eltüntetést, sóbálvánnyá változtatást, varázspálcák és átok használatát”. Minden tanárnak különös bizarr megjelenése, ábrázata, szeme van. Ez az iskola, Hogwart, egy olyan hely, ahol csak gonoszság és erőszak létezik, véráldozatok, undor, és megszállottság. Az állandó fenyegetettség feszült légköre veszi körül a varázsiskola diákjait, ami az olvasót is hatása alá vonja.
Az okkultisták előszeretettel beszélnek “fehér és fekete mágiáról”, a kereszténységben pedig világos, hogy minden mágia istenellenes és mindkettő a bukott angyalok segítségével működik. A Szentírás több helyen is tiltja az okkultizmust, pl. Mtörv 18,9-13 (“mindezt ugyanis utálja az Úr,“… Mtörv 18,12); Kir.22,17, Mtörv 32,17; Iz 3,1-3. A Katolikus Egyház Katekizmusa a 2116-17. pontjában szól ellene.
Harry nem a gonosz ellen harcol. A látszólagos harc a jó és a rossz között, valójában a rosszon belül zajlik. Az olvasó egyre inkább belemerül a gonosz izgalmasan ábrázolt világába és a rosszat fokozatosan egyre rokonszenvesebbnek és vonzóbbnak találja. Az V. kötetben Harry Potter maga is megszállott lesz, még pedig Voldemort (nevének jelentése: aki a halált akarja) veszi őt birtokába, ami személyiségének teljes megsemmisítéséhez vezet. Harry nem tud a gonosz ellen harcolni, mert maga nem jó, a rossztól megszállott és a gonosz eszközeit használja a harcokban a rossz ellen. Egy igazi harchoz jónak kell lenni, és nem szabad a másik fél eszközeit használnia, mert különben maga is rosszá lesz.
A műből hiányzik a pozitív transcendens távlat; ami természetfölötti, az mind démoni, az isteni szimbólumok perverz módon át vannak alakítva. Voldemortnak vért kell innia, először egy egyszarvú vérét. Az egyszarvú egy régi krisztusszimbólum. Később Voldemort Harry vérét issza és ezáltal Harry teljesen az övé lesz. Ez Krisztus áldozatát teljesen megfordítja. Az ördög emberi vért iszik, hogy “megszerezze” magának az embereket. Krisztus azért ontotta ki vérét, hogy megmentse az embereket. “Harry Potter” tele van ilyen megfordított, gúnyolódó szimbólumokkal és olyanokkal, amelyeket mindenki fölismer mint a gonosz ősi jelképeit: a kígyó, a sárkány, a zöld villámok, a fekete és a méregzöld szín – majdnem minden szimbólumot meg lehet találni János Jelenések Könyvében.
“Harry Potter” lerombolja a mágiával szembeni gátlásküszöböt az olvasóban és így az egész társadalomban, amelybe így újra olyan erők hatolnak be, amelyeket a kereszténység megjelenésékor legyőzött. Ratzinger bíboros 2003-ban a következőket írta Gabriele Kubynak, a “Harry Potter – jó vagy rossz” című könyv írójának: “Örvendetes, hogy ‘Harry Potter’-ral kapcsolatos felvilágosító könyvet írt, hiszen ezek a kifinomult csábítások, amelyek észrevétlenül és épp ezért mélyen hatnak, a kereszténységet a lélekben lerombolják, mielőtt az egyáltalán növekedni tudott volna.”
A műben egyetlen szóval sem lesz megemlítve, hogy egy átlagember is lehet jó, vagy értékes. Végül az az összkép kerekedik ki, hogy a “muglik” (emberek) és a “fekete mágusok” egyformák és megvetendők.
Pszichológiailag nagyon megterhelő a művet átható fenyegetettség légköre, de a különböző sátánista praktikák félelmetes leírása is (pl. vérrel, csontokkal töltött varázsedény, amelyben Lord Voldemort új életre születik).
A jó és rossz közötti megkülönböztetése nem lehetséges, mert a műben sem a keresztény értékrend kategóriái nincsenek jelen, sem az alapvető emberi erkölcsi normák nem érvényesülnek. Egyértelműen rossz személyek szimpatikus érzelmi köntösben jelennek meg (emocionális manipuláció).
Az olvasó számára a mágia játékos módon lesz bemutatva, ami utánzásra serkent; a fantáziát egy gonosz világ képei töltik ki. Ezt a világot azonban a szerző nem mint egy elvetendőt, hanem mint egy elérendőt, követendőt mutatja be. És a hatása érezhető is. A mű egésze ellenkezik a keresztény világképpel, amely központjában a szerető Isten áll.
A IV. kötetben hatékony átkokra tanítják a varázslóiskola diákjait. Miután ez a kötet megjelent, egyes nyugati iskolákban a gyerekek elkezdték egymást “mondókákkal megátkozni”. Egy könyvtáros mesélte 2001. januárjában: “Belépő: - Mágiával foglalkozó könyvet kérek… Könyvtáros: - Ott vannak a polcon. De miért szükséges? – Bossszút akarok állni azon, aki a börtönbe juttatott, egy ujjal sem nyúlok hozzá…”
“Narnia” világa
Egy homlokegyenest más világképet sugároz C.S. Lewis Narnia-története.
A “Narniá”-ban pontosan el van választva a jó és a rossz, és ezáltal ennek a kettőnek az eszközei: A jók csak a “jó dolgokkal”, az erény erejével harcolnak, a rosszak fegyverei a varázslás és az átok. A négy gyerek nem bosszúból harcol a gonosz, a Fehér Boszorkány ellen, hanem azért, hogy a jót felszabadítsák a gonoszság hatalma alól. Ezért ez a mű a mágiával szembeni “védettséget” is erősíti.
A “Narnia” szerzője nem dicsőíti egyik felet sem; sem az embereket, sem a boszorkányt és szövetségeseit. Az embereket úgy írja le, ahogy igazán élnek – a hibáikkal és minden jóval együtt. Különösen emberi Edmund alakja. Amikor a Fehér Boszorkánnyal találkozott, az egy csodálatos itallal kínálta meg, amitől Edmund sohasem tapasztalt kellemes ízt érzett, valami jóleső zamatot, amely átjárta a feje búbjától a bokájáig. Utána Edmund kívánhatott magának egy csodatortát is, amit a királynő azonnal a hóba varázsolt. Edmund sohasem evett azelőtt ilyen puha, ízletes, finom tortát. A csodatortát a királynő elvarázsolta. Aki egyszer is megkóstolja, az mindig többet és többet kíván belőle. A tortából komoly kísértés válik: a királynő Edmundnak azt igéri, hogy elnyerhetii az arany hercegi koronát, s később Narnia királya lehet. Palotájában több szoba is tele lesz csodatortával. Most nem kaphat többet, majd csak akkor, ha elhozza a testvéreit a palotába. De mindezt nem árulhatja el nekik, ez a kettőjük titka kell, hogy maradjon. Ezzel Edmundot a torta és a királyság igéretével magához kötötte, és rávezette a hazugságra. Testvérei előtt nem beszélhetett titkáról. Ők először csak azt vették észre, hogy Edmund szörnyen nézett ki. Őnmaga is betegnek érezte magát a Fehér Boszorkánnyal való találkozása óta, de ezt nem árulta el. Később a királynőhöz szökik és árulóvá válik, majd sok megrázó élmény után rádöbben, hogy becsapták és tévedett. Megtanulja, hogy sajnáljon valakit, amikor a boszorkány a mókusokat kővé változtatja, és maga is csak az utolsó pillanatban menekül meg a haláltól: Fához kötözve élesítették mellette a kést, amivel ki akarták végezni. Aslan felmentő serege szabadította ki. Miután Aslánnal négyszemközt beszélt – ami örökre emlékezetes maradt neki – testvéreitől boldogan kért bocsánatot, akik szívből megbocsátanak neki. Ekkor szabadul meg igazán a tortaevéssel kezdődött rabságától, s itt is jól látszik, mennyire más győzelmet igér “Narnia”. Nem a varázslatok, a trükkök, a titokzatos erők segítségével kiharcolt bosszút vagy igazságszolgáltatást, hanem a hibák, bűnök beismerését követő megbánást és megbocsátást, és az ebből fakadó felszabadulást. Ezután Edmund képes lesz a többiekért folytatott harcra, s minden korábbi ballépése ellenére király lesz.
A mű szerzője a világot olyannak ábrázolja, amilyen: bemutatja a boszorkány önkényuralmát, az őt kiszolgáló farkasokat, a börtönben sinylődő ártatlan foglyokat. Ennek a világnak jellemző szimbóluma, hogy Narniában mindig csak tél van és sosincs karácsony. A szerző a varázslókat, boszorkányokat teljesen a rosszak oldalára állítja. Ugyanakkor gyönyörű képet fest a segítőkészségről a hódcsalád bemutatásával. A három egyedülmaradt gyerek – Peter, Susan és Lucy – az ő segítségükkel menekül meg az őket üldöző királynő és titkosrendőrsége elől. A hódok, hasonlóan a többi narniai élőlényekhez, az őzekhez, a szarvasokhoz, a mókusokhoz, a faunokhoz és számtalan más lényhez, a hétköznapi embereket jelképezik, akik a maguk módján ugyanolyan hűségesek és áldozatkészek lehetnek, mint a főhősök. Ebben is különbözik Narnia világa a Harry Potter féle muglikra és varázslókra osztott társadalomtól.
“Narniá”-ból nem hiányzik a pozitív transzcendens távlat. Míg a “Harry Potter”-ben az igazgató főmágus az önmegváltásra tanítja a növendék varázslókat, addig Narniában Aslan saját életének feláldozásával váltja meg a gonosz hatalma alatt élő országot. Az isteni szimbólumok nincsenek átalakítva. Sőt, nagyon szép jelképek is megtalálhatók a műben, pl. a feltámadás. A Fehér Boszorkány legyőzésének bevezetőjeként a karácsony is megjelenik a műben. Anélkül, hogy a szerző bármilyen utalást tenne, felismerhetők a kereszténységgel való párhuzamok, pl. Aslan alakjában a Megváltó önfeláldozása, mindenható ereje és végtelen jósága. A négy gyerek Aslan kiválasztottja, apostola. A hódok a gyerekek őrangyalaiként cselekszenek. A párhuzamok ugyanígy érvényesek a gonosz figurák ábrázolásánál is.
Mi a “jó” a “Harry Potter”-ban?
“Harry Potter” a hitét vesztett világ reakciója. A hit iránti elementáris vágy a “Harry Potter”-című műben infantilis formában mutkozik meg. Ennyiben reményt is kelt a világsikert arató Harry Potter történet: A sok évtizede vallásos gyökerek nélkül élő milliók – a tékozló fiú – keresik a elvesztett hazát. Már vége az önáltatásnak, hogy az anyagi jólét vagy a tudatos ateizmusra épített evilági menyország az emberi lélek boldogságvágyát ki tudja elégíteni. A keresés újra a transzcendens felé indult el.
Felhasznált irodalom:
Gál Péter: Harry Potter-láz – kinek jó? Új ember. 2001. jan. 21.
Grassman, Lothar, Dr. theol.: Harry Potter – die Welt des Schreckens. Schweizerische
Katholische Wochenzeitung 21. Nov. 2003
Kuby, Gabriele: Harry Potter – gut oder böse. Kissleg 2003
Meves, Christa: Wenn der abgeschaffte Teufel ahnungsvoll zurückkehrt. Schweizerische
Katholische Wochenzeitung. 23. Nov. 2001
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
