„Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára” (1572)
Hírek : Bámulatos eredményt ért el az Isteni Irgalmasság Világkongresszusa
Bámulatos eredményt ért el az Isteni Irgalmasság Világkongresszusa
Fausztinum 2011.10.25. 16:48
II. János Pál éremmel ismerte el Krakkó püspöke, Stanisław Dziwisz, azokat, akik különösen is nagy szerepet játszottak a nemrégiben zajlott II. Isteni Irgalmasság Világkongresszuson. Valamint, azt is elmondta a püspök, hogy a kongresszusnak nagy sikere volt.
Körülbelül 200 személy - püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és önkéntesek - gyült össze a II. János Pál Centrumban, hogy részt vegyenek a kongresszust lezáró értekezleten. Stanisław Dziwisz Krakkó püspöke beszédében kiemelte a kongresszus NAGY sikerét. Több mint 2000 ember jött el erre a találkozóra, amit Krakkóban tartottak, a Föld nagyobb kontinenséről. Itt nagy tanuságtételek és tanítások hangoztak el, mi remélhetőleg a hazatérő zarándokok szívében marad és ott a lakóhelyükön kibontakozik.
A püspök megköszönte a segítőknek a munkát, akik az esemény megszervezésében segítettek. Biztosították a szállásokat, a megfelelő információkat és nemutolsósorban az utazásokat O¶więcibe és Wadowicébe. Majd a következő személyeket még egy II. János Pál arany medállal is kitüntette: ks. Stanisław Mieszczak SCJ i ks. Marek Hajdyła. Ezüst és bronz medálokkal - Krystyna Dziedzic, Przemysław Bednarz, Magdalena Dobrzyniak, Sławomir Wojtowicz, S. Salwatricze Musiał ZMBM, Piotr Piecha, Lidia Jazgar, ks. Aleksander Wojtowicz, ks. Bogusław Seweryn, ks. Jarosław Nowak, ks. Łukasz Piórkowski, ks. Jacek Pietruszka, Henryk Dziedzic, Marzena Król, Przemysław Radzyński, Piotr Łado¶ i Krzysztof Michałek.
Végül elmmondta a püspök, hogy büszkék lehetünk a városunkra - Krakkóra - mert most méginkább híresebb lett. Ez egy új kapcsolatforrásokat eredményezett. Egy olyan csapat hagyta el ezt a várost, akik hitükben és hivatásukban megerősödtek, és akik az irgalmasság apostolaiként térnek haza, hogy az itt kapott szikrát otthon a szeretet, a hit, a remény és az irgalmasság lángjává tegyék.