„Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára” (1572)
Jasna Góraban rendezték meg azt a találkozót, aminek a mottója: "Közösségben az emberrel - egy jó út"
Erre az esemélyre Jasn± Górę-ba 200 személy érkezett - papok, nővérek, szerzetesek, szeminaristák, papságra és szerzeteségre készülő növendékek. A találkozó három napos volt és arra készítették fel a leendő papokat, szerzeteseket, hogyan tudnák végezni a legjobban a hivatásukat.
A találkozó lehetőség volt a hivatás elmélyítésére a tapasztalat szerzésre. Több célja volt a talkozónak: reflektálás a teológiára és a hivatások pedagógiájára, a pásztori feladatok és annak anyagainak bemutatása. A résztvevők imádkoztak az új papi és szerzetei hivatásokért is.
Többek között segítettek megmutatni az olyan módszereket, amivel könnyedén felismehetik hivatásuk értelmét.
Egy olyan embernek, aki a papságra, szerzetességre készül fontos, hgy közösségben legyen az emberekkel. Főleg a mai világban, amikor az emberek helyzete egyre kilátástalanabb, egyre zűrösebb. Egységbe kell lenni a kor emberével és felmutatni azokat a magyarázatokat, amiket a Szentírás mond a mai ember számára is. A papok is emberek, épp ezért könnyen közösségbe tudnak lépni a családi életben élő emberekkel, hogy segítsék az életüket. Van miért élni...
Itt van a példa: boldog II. János Pál. Erre a hivatásra Ő lehet a mai legjobb példa. Karol az ember, aki pap lett - és Karol a pápa, aki ember maradt.