Hogy milyen okok idézték elő a változást, olyan összetett kérdés, amelyre nem lehet egyszerű választ találni. A gazdasági és politikai tényezők mellett a szóban forgó esemény egyik mélyen gyökerező oka azonban spirituális jellegű: az anyagi hatalom mögött nem volt semmiféle szellemi meggyőződés. A szabadság utáni vágy végül erősebbnek bizonyult az erőszaktól való félelemnél. Hálásak vagyunk a szabadságnak ezért a győzelméért, amely mindenekelőtt a béke győzelme volt. Hozzá kell tennünk, hogy ebben az összefüggésben nem pusztán, és talán nem is elsődlegesen a vallásszabadságról volt szó, de arról is. Ezért mindezt valamilyen módon összekapcsolhatjuk a békeimákkal – mondta beszédében XVI. Benedek.

Sajnos nem állapíthatjuk azt, hogy az elmúlt 25 évet a szabadság és a béke jellemezte. Bár nem fenyeget világháború veszélye, a világ tele van viszályokkal. Nem pusztán arról van szó, hogy itt és ott ismételten háborúkat vívnak, hanem arról, hogy az erőszak, mint olyan, szüntelenül jelen van és befolyásolja világunkat. A szabadság egyike nagy javainknak. Ugyanakkor nem kevesek helytelenül az erőszakra való szabadságként is értelmezik. Az ellentétek új és félelmetes formái jelentkeznek, és ez mindannyiunktól a békéért való küzdelem új elkötelezettségét igényli.

A pápa ezután az erőszak és az ellentétek új arculatait vázolta fel. Az erőszak új formáinak két különböző típusát jelölte meg, amelyek motivációi homlokegyenest ellentétben állnak egymással. Mindenekelőtt jelen van a terrorizmus, amely jól célzott támadásaival elpusztítja az ellenség fontos stratégiai pontjait, nem törődve az ártatlan emberekkel, akiket kegyetlenül megölnek vagy megsebesítenek a merénylet során. A felelősek szemében az ellenség megkárosításának nagy ügye igazolja a kegyetlenség minden formáját. Figyelmen kívül hagyják mindazt, amit a nemzetközi jog általánosan elismer. Éppen a támadások vallási jellegét használják fel a szörnyű kegyetlenségek igazolására, abban a hiszemben, hogy félretehetik a jogszabályokat az állítólagos „jó” elnyerése érdekében. A vallás ebben az esetben nem a békét szolgálja, hanem az erőszakot igazolja – hangsúlyozta a Szentatya.

A valláskritika, a felvilágosodástól kezdve ismételten azt állította, hogy a vallás az erőszak oka és ezzel ellenségeskedést szított ellenük. A vallás az erőszak oka ott is, ahol az erőszakot egy vallás védelmezői alkalmazzák mások ellen. Az Assisiben 1986-ban összegyűlt vallási képviselők leszögezték - és mi most erőteljesen és nagy elhatározottsággal megismételjük: nem ez a vallás valódi természete – hangsúlyozta Benedek pápa. Éppen ellenkezőleg: a vallás kiforgatása és hozzájárul elpusztításához. Ezzel szemben felteszik a kérdést: létezik-e valóban a vallások közös természete, amely érvényes mindegyik vallás számára? Mi a vallás valódi természete? Ezekre a kérdésekre választ kell keresnünk, ha valóban hiteles módon szembe kívánunk szállni azzal, hogy vallási okokra hivatkozva használják az erőszak eszközét. Ez a vallásközi párbeszéd egyik alapvető feladata, amelyet ez a találkozó ismételten aláhúz – mondta a pápa, majd így folytatta:

„Mint keresztény, szeretném elmondani: igen, a történelemben a keresztény hit nevében is folyamodtak az erőszak eszközéhez. Ezt nagy szégyenérzéssel ismerjük el. De teljes mértékben világos, hogy ez a keresztény hittel való visszaélés volt, nyilvánvaló ellentétben annak valódi természetével. Mi, keresztények hiszünk Istenben, aki minden ember Teremtője és Atyja, és aki révén minden ember egymás testvére, egyetlen családot alkotva. Krisztus keresztje számunkra Isten jele, aki az erőszak helyébe a testvéreinkkel való szenvedést és az irántuk való szeretetet helyezi. Számunkra ő a „szeretet és a béke Istene” (2Kor 13,11).

Mindenkinek feladata, aki bármilyen módon felelős a keresztény hitért, hogy szüntelenül megtisztítsa a keresztények vallását kiindulva belső központjából, hogy az emberi gyengeségek ellenére valóban Isten békéjének eszközévé váljon a világban”.

A pápa ezután az erőszak másik típusát vázolta fel, ami Isten hiányának, tagadásának és az emberség ebből származó elveszítésének a következménye.

A vallás ellenségei az emberi történelemben jelenlévő erőszak elsődleges forrását látják a vallásban, ezért annak felszámolását akarják. De az Istenre mondott „nem” mérhetetlen kegyetlenséget és erőszakot okozott, amely csak azért volt lehetséges, mert az ember nem ismert el semmiféle felsőbbrendű bírót, önmagát véve mértékül. A koncentrációs táborok szörnyűségei világosan megmutatják, milyen következményekkel jár Isten hiánya.

A pápa most nem kívánta részletezni az állam által előírt ateizmusokat, hanem inkább az ember hanyatlásáról szólt, amelynek következtében csöndben, tehát még veszélyesebben alakul át a spirituális légkör. A Mammon-imádat, a birtoklás és a hatalom imádata ellenvallásként jelentkezik, amelyben csak a személyes előny számít. A boldogság utáni vágy például féktelen és embertelen sóvárgássá fajul, amely a különféle kábítószerek uralmában nyilvánul meg. A „nagyok” meggazdagodnak belőle, sokakat pedig elcsábít, és testi-lelki romlásba dönt. Az erőszak szinte normálissá válik és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a világ egyes részein elpusztítja a fiatalokat. Ez az erőszak elpusztítja a békét, a béke hiányában pedig az ember önmagát pusztítja el.
Isten hiánya az ember és a humanizmus hanyatlásához vezet.

De hol van Isten? Ismerjük-e őt és ismét megmutathatjuk-e őt az emberiségnek, hogy Istenre alapozza a valódi békét? – hangzottak a pápa kérdései.

A Szentatya röviden összefoglalta eddigi elmélkedését: van a vallásnak egy olyan felfogása és olyan használata, amely szerint a vallás erőszak forrásává válik, miközben az ember Istenre való, helyesen megélt irányultsága a béke ereje. Ebben az összefüggésben szükség van a vallások közötti párbeszédre, a vallások megtisztítására. Isten tagadása tönkreteszi az embert és erőszakhoz vezet.

A vallás és a vallásellenesség valósága mellett terjedőben van az agnoszticizmus, egy másik alapvető emberi irányultság: olyan személyekről van szó, akinek nem adatott meg a hit ajándéka, de akik keresik az igazságot, keresik Istent. Ezek a személyek nem azt állítják, hogy nincs Isten, hanem szenvednek hiányától. Az igazság és a béke zarándokai ők.

A harcos ateistákat megfosztják attól a hamis bizonyosságuktól, miszerint nincs Isten. Arra szólítják fel őket, hogy inkább lépjenek a keresők közé, akik nem veszítik el az igazság létezésébe vetett reményt.

A vallásos emberekhez is szólnak, hogy ne tekintsék Istent saját tulajdonuknak, amely felhatalmazza őket arra, hogy másokkal szemben erőszakot alkalmazzanak. Ezek a személyek az igazságot, az igaz Istent keresik, akinek képmása a vallásokban gyakran rejtve marad a nem megfelelő vallásgyakorlat következtében. Ha az agnosztikusok nem találják meg Istent, ez a hívőktől is függ, akik Isten képmását lekicsinyítik vagy eltorzítják. A keresők belső küzdelme felhívás a hívők számára, hogy tisztítsák meg hitüket, hogy Isten, a valódi Isten mindenki számára hozzáférhető legyen.

A pápa ezért hívta meg ezt a harmadik csoportot is Assisibe, amely nem pusztán a vallási intézmények képviselőit gyűjti egybe a mostani találkozón. A jelenlévők közösen haladnak az igazság felé, határozottan elkötelezik magukat az emberi méltóság érdekében és közösen magukévá teszik a béke ügyét minden jogtipró erőszakkal szemben.

A pápa végül arról biztosította hallgatóságát, hogy a katolikus egyház nem mond le az erőszak elleni küzdelemről, a világbékéért való elkötelezettségéről. Beszédét a találkozó mottójával zárta: „mindnyájunkat az a közös vágy vezérel, hogy „az igazság zarándokai, a béke zarándokai” legyünk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés