Hírek : „Az egyetlen veszély, amitől az egyháznak félnie kell, az nem más, mint tagjainak bűnei” – a pápa beszéde Szep |
„Az egyetlen veszély, amitől az egyháznak félnie kell, az nem más, mint tagjainak bűnei” – a pápa beszéde Szep
Fausztinum/Vatikan Rádió 2011.12.09. 20:31
„Szeplőtelen Mária nagy ünnepe minden évben arra szólít bennünket, hogy Róma egyik legszebb terén lerójuk tiszteletünket Krisztus és a mi Anyánk előtt” – kezdte beszédében XVI. Benedek pápa. Idézett a Jelenések könyvéből: „Az égen nagy jel tűnt föl: egy asszony, kinek öltözete nap volt, lába alatt a hold, és fején tizenkét csillagból korona” (Jel 12,1).
A Jelenések Könyvének „asszonya” maga Mária. Napba, vagyis Istenbe öltözött: Szűz Máriát ugyanis teljesen körülveszi Isten világossága, Istenben él. Lába alatt van a hold, a halál és a halandóság jelképe. Mária maradéktalanul kapcsolódik Fia, Jézus Krisztus győzelméhez, amelyet a bűn és a halál felett aratott – mondta a Szentatya.
Mária létezésében két nagy misztérium van: az egyik az, hogy eredeti bűn nélkül fogant. Ez az a misztérium, amelyet ma ünneplünk, a másik pedig az, hogy lelkével és testével együtt felvétetett a mennybe, Isten dicsőségébe. Egész élete győzelem volt a halál felett, mert teljes egészében Isten szolgálatának szentelte önmagát. Mária himnusz az életre: ő az a teremtmény, akiben már megvalósultak Krisztus szavai.
A Jelenések Könyvében van egy másik fontos részlet: a napba öltözött asszony fején 12 csillagból álló korona látható. Ez Izrael 12 törzsét jelképezi, és azt jelenti, hogy Szűz Mária áll Isten népe, a szentek egész közössége középpontjában. Ez a jel a Szűzanyán túl az egyházat, minden idők keresztény közösségét személyesíti meg. Áldott állapotban van, mivel szíve alatt Krisztust hordozza, akit a világ számára szül meg: ez a földi zarándok egyház vajúdása: Isten vigasztalása és a világ üldöztetése közepette Jézust el kell vinnie az emberekhez.
Az egyház éppen emiatt találkozik egy vad ellenféllel, amelyet az apokaliptikus látomás óriási tűzvörös sárkánynak ír le. Ez a sárkány hiába próbálta meg fölfalni Jézust, mert Jézus halálával és feltámadásával felment Istenhez és trónusán ül. Ezért a sárkány, amely az égben egyszer s mindenkorra vereséget szenvedett, támadásait az asszony – az egyház – ellen fordítja a világ pusztaságában. Az egyházat azonban minden korban támogatja Isten világossága és ereje, a sivatagban Szava és a Szent Eucharisztia kenyerével táplálja. Ezért bár az egyház az idők folyamán, a világ különböző részein üldöztetést szenved, mégis mindig győz. A keresztény közösség Isten szeretetének jelenléte és biztosítéka a gyűlölet és az önzés minden ideológiájával szemben.
Az egyetlen veszély, amelytől az egyháznak félnie kell, az nem más, mint tagjainak bűnei. Miközben Mária szeplőtelen, az egyház szent, de ugyanakkor bűneinket hordozza. Ezért az időben zarándokló Isten népe mennyei Anyjához fordul és kéri segítségét: kísérje el a hit útján, adjon támaszt a reményhez. Erre most különösen szükségünk van ebben a nehéz időszakban, Olaszországban, Európában és a világ különböző részein. „Bűn nélkül fogant Mária, imádkozz érettünk” – fohászkodott a Szeplőtelen Szűzanyához XVI. Benedek pápa.
|