Zarándoklat

Időpont: 2008. augusztus 11-15.

Öt nap, négy éjszaka, szállás+ 3 vacsora

Ára: körülbelül 40 000 Ft./fő

Keretprogram:

Első nap:                          Indulás reggel 6-kor a pilisi templom elől, és utazás Szlovákián keresztül. A busz megáll még: Budapesten és Vácon. Kora délután érkezés Mogillába, amely Krakkó külvárosának számít, a XIV. századtól búcsújáró hely. Ezután következik a szállás elfoglalása, Krakkówban. (Első nap nincs vacsora.)

Második nap:                   Reggel elmegyünk Czenstochowába, hogy a Fekete Madonna kegykép előtt imádkozzunk. Megérkezés után zarándokprogramok, szentmise, kegyhely megtekintése, imádságok és szabd program. Délután indulás vissza Krakkóba. Este vacsora.

Harmadik nap:                Reggel Auschwitz-be látogatunk, ahol megtekintjük a haláltábort.

Auschwitz megnézése után továbbmegyünk Kalwaria Zebrzydowska-ba. Egész napos lelki programok. Szentmise, keresztút járás a 2 km hosszú hegyi keresztúton, utána szabad program. Este érkezés Krakkóba, majd a vacsora következik.

Negyedik nap:                 Városnézés Mária templom, Posztócsarnok, Szt. Péter és Pál templom, Wawel katedrális. Isteni irgalmasság órája a Szent Fausztina kegyhelyen, utána lelki programok. Este vacsora a szálláshelyen.

Ötödik  nap:                     Reggeli után búcsúzás, továbbutazás Wieliczkába, amely 1999 óta a Világörökség része, ahol Lengyelország leghíresebb sóbányája található. A 700 éves bánya az UNESCO listáján is szerepel, melynek a legszebb része a 135 méter mélységben lévő Szt. Kinga kápolna, amely 55 méter hosszúságával, 14 méter szélességével 10 méter magasságával lenyűgözi az embert.

                                          Haza vezető úton még bemegyünk Zakopaneba, ahol felkeressük a Fatimai- II. János Pál kegyhelyet. Magyarországra érkezés az esti órákban.

Első nap

„Megteremtette tehát az Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára” (Ter 1, 27)

Kedves Testvérek!

1. Az Istennek e szavai, megmutatják számunkra végtelenül nagy szeretetét, amellyel az embert tüntette ki. Gondoltuk volna, hogy ennyire szeret minket az Isten, hogy a semmiből életre hív bennünket, csak, azért hogy szerethessen? Valóban, nagyon hihetetlennek hangzik, de az Isten számára semmi sem lehetetlen. Ő mindent meg tud tenni.

Nagy szeretettel üdvözlöm a kedves zarándokokat, utunk első állomásán, a Mogilla cisztercita templomnál és kolostoránál. Itt található a csodatévő Krisztus keresztje, ahol oly sok ima és könyörgés talált meghallgatásra. Igen, Krisztus kegyelmével, a megtört szívvel és hittel imádkozó ember meghallgattatik. Én, Mogillába most jöttem el másodjára. Nagy öröm a számomra, hogy újból itt lehetek a csodatévő Krisztus keresztjénél. Nagy hittel jöttem el ide, hogy kérjem Krisztus kegyelmét az imáimra, és meggyőződésem, hogy ti is ezzel a hittel vagytok itt.

„Tartsatok ki állhatatosan a hitben”, ez utunk mottója. Azért jöttünk, hogy közösen elmélkedjünk a szeretetről és a hitről, azokon a helyeken ahová elmegyünk. Annyira szeretném, ha ezek a napok a hit erősödését hoznák mindegyikünknek. Azok számára, akik nincsenek a hit kegyelmének birtokában, de őrzik szívükben a jóakaratot, legyen e zarándoklat a számukra a testvériség, a jóakarat és a remény ideje. Ezek az örök emberi értékek biztos alapot jelentenek egy jobb világ építéséhez, amelyben mindenki megtalálhatja anyagi és szellemi boldogságát. Ezt kívánom mindnyájunk számára.

Testvéreim! A maga képére teremtett meg minket! Ez nem csak egy kijelentés, amely elmondja számunkra, hogy minden emberben ott van az Isten képe, hanem egyben egy felhívás is, mely arra hívja fel az ember figyelmét, hogy minden emberre úgy tekintsen, mint Isten képére, vagy mint önmagára, hisz önmaga is Isten képe. Azt, hogy a másikban meglássam az Istent meg is tudom tenni, meg nem is. Ezt meg tudom tenni, mert szeretem a másikat, mert barátok vagyunk, mert jót tett velem, ezért képes vagyok arra, hogy meglássam benne az Istent. De, ha nem szeretem, nem vagyunk barátok, nem tett velem jót a másik, ezért hajlamos vagyok arra, hogy ne lássam meg benne az Istent. Ilyenkor, amikor nem látom meg a másikban az Istent, gondoljunk Máriára, aki bennem is és a másikban is meglátja Fiának, Jézus Krisztusnak a képét. Mert ő tudja, hogy mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban, Krisztus által pedig a mennyei Atyával, aki megteremtette az embert a maga képére és hasonlatosságára.

2. Állj, s figyelj egy kicsit, mert Ő szólít, aki veled van itt. E hangos kiáltás, amely a fülemet tépázza, mely most megrezegteti a lábam alatt a földet, csak egy személytől származhat, Őbelőle, s Őáltala szökken a magasba.

Szünetet kell tartanunk, meg kell állnunk, hogy elmélkedhessünk azon a szereteten, amellyel a semmiből alkotott meg minket, és belénk lehelte a Lelket, hogy éljünk

Ezért képzeletben próbáljunk visszamenni egészen a kezdetekhez, amikor még nem volt semmi, illetve csak Isten volt. Ha becsukom a szememet, nem látok mást csak a végtelen sötétséget. Sötét van. Előttem, mögöttem, körülöttem, közel s messze a végtelenig. Sötét van. De egyszercsak a fülembe egy kellemes lágy dal szökött, szép és ritmusos hangzása van, eddig még soha nem hallottam, hangzása, olyan, mintha nem is ember komponálta volna, hanem valami/valaki más. Szinte pillanatok alatt felgyorsult a dallam és hirtelen a sötétség helyett világosság lett. Fény váltotta fel a sötétséget. Mintha hirtelen kinyitottam volna a szememet és akkor a Napba néztem volna, minden erős fénnyé vált. De ennek a Fénynek nem volt kezdete, egyforma erősségű fény volt mindenütt, körülöttem a végtelenben. Barátaim! Egy kicsit később egy alak tűnt fel, aki a fényben járt, tőle származik az ének, Őbelőle jön, s amerre ment, lába alatt föld keletkezett és a földből növények, fák, virágok sarjadtak, hegyek emelkedtek, vizek fakadtak. Már egészen közelinek látszott, és az énekét is erősebben hallottam. Gyönyörű ez az ének, szinte vele együtt én is énekelnék. Ó, de az embernek nincs ily tudása. Úgy hallatszott az ének, mintha Belőle jönne, és a többi is: a föld, a virágok, hegyek, vizek minden, mintha Ő lenne az alkotó, de valóban, Ő a teremtő. Mikor már mindenhol friss virágok, kristályló vizek voltak és hegyek, most éneke megváltozott. Ékesebb, élénkebb, csengőbb lett, mintha akarna még valamit. Mikor már éneke feldíszített mindent, szemeim mintha kápráznának, de úgy láttam, mintha magához hasonló lényeket teremtett volna, majd egy lágy szellő suhant végig a tájon, mintha ez is Őbelőle jönne, akárcsak egy nagy lehelet, és minden életre kelt. (C:S:Lewis, A varázsló unokaöccse c. fantázia könyv gondolata alapján.)

3. Szeretett testvéreim!

Életünk folyamán oly sokszor elhangoznak a következő kérdések: „Merre haladjunk?” Hogyan tovább?”

Bizony engemet is sokszor tépáztak e kérdések, és oly sokszor hitetlen gyermekként szemléltem az Örök Atya dalát, azt hittem, hogy csak álmodom az egészet, és ha felkelek nem lesz valóság, de bizony mennyire, hogy az, az egész valóság. Elgondolkoztam, hogy miért is lehet ez igaz? Valóság, mert amikor felkeltem, az ablakon át, láttam a földet, a növényeket, a fákat, a virágokat, melyek beborították az egész földet, a hegyeket és a vizeket. És miután ezt láttam, elmentem mosakodni, és a tükörben megláttam a hozzá hasonló lényt, akit, mint a teremtés koronájaként alkotott, az embereket. És amikor kimentem az utcára, ott is a hozzá hasonló emberekkel találkoztam, akár most, hisz titeket is az Ő hasonlatosságára teremtett, testvéreim, mi is az Isten képére teremtettünk. És talán fél óra múlva látni fogjuk Őt is a fényben járót, a hófehér Szentostyában, akit fény vesz körül, és aki a fényben jár a teremtményei között, az Istent, aki szeretetével megalkotott minket.

Igen, Krisztus felé, aki az emberiség Megváltója. Rá akarunk tekinteni, mert csak Őbenne, az Isten Fiában van üdvösségünk, feléje kell, hogy haladjunk, mert minden valóság.

4. Eljött! Testvéreim! Eljött, s azóta rejtezik a hófehér Ostyában.

Krisztus engedelmes lett értünk, mert a világ, mely az Ő dallamából fakadt, és képmásai elfordultak Tőle. Mert hitetlenül álmodtak és az álmuk után is hitetlenek maradtak. Az Örök Atya, a fényben járó, aki szeretetből saját képére és hasonlatosságára alkotott és teremtett, saját fiát adja értünk megváltásul, mert továbbra is SZERET minket.

E szeretetre válaszolva, mintha így beszélne a szívünk: „Látni akarlak és Benned élni, aki most lábaimat megállásra szólítja. A kiáltás, mely nem kisszerű, amely a legbonyolultabb kottadallamokat is túlszárnyalja, mely nemcsak az én nyomorúságos testemet gyökerezteti a kemény és agyagos földbe, hanem minden élőlényét is, s mely az ég minden egyes szentjeinek felkiáltásként hangzik, de még a pokol mélységeinek is parancsot kiált.”

Drága barátaim!

Úgy látom, hogy sok szülő van itt, anyák és apák, akik szeretik gyermeküket, gyermekeiket. A gyermek a szeretet ajándéka, szeretetből fogant, és így minden szülő elmondhatja, hogy szeretetből hoztam a világra, szeretem, mert belőlem való. Akár a végtelen Isten, aki így beszélne hozzánk: szeretetből hoztalak a világra mindnyájatokat, szeretlek titeket, mert belőlem vagytok.

Emlékszem, amikor még kicsi voltam, hogy a nyakamnál megcsípott egy darázs. Hű, azt az ordítást, amit akkor lerendeztem. Nagyon jól emlékszem arra is, hogy édesanyám gyorsan odaszaladt hozzám és elkezdett gyógyítani és vigasztalni. Szaladt és azt mondta: ne félj, mert itt vagyok fiam! Vagy egy másik eset, amikor – még szintén kicsi voltam – játszadozni kezdtem az anyukám dezodoros flakonjával és addig-addig ügyködtem, míg el nem találtam a szememet a sprével. Jaj, az hogy csípet! Megint azonnal bömbölni, ordítani kezdtem. És édesanyám, megint odaszaladt hozzám, hogy megnézze, mit mesterkedtem megint, majd gyorsan hozott egy lavórt, benne egy kis vízzel és kimosta a szememet. És megint az anyai szívtől hajtva odaszaladt és azt mondta: ne félj, mert itt vagyok fiam. De biztos vagyok abban is, hogy ti kedves szülők, hogy ti is tudnátok hasonló eseteket mondani a gyermekeitekről, amikor ti is a szülői szív indítatására, odaszaladtatok és megvigasztaltátok gyermekeiteket: ne félj, mert itt vagyok gyermekem.

Pont úgy, mint a szerető Isten, aki a Megváltó Fián keresztül siet és vigasztal minket, és azt mondja: ne félj, mert itt vagyok gyermekem. Isten, aki maga a szeretet, látván, hogy a gyermekei bajban vannak, sietvén Szent Fiát, Jézus Krisztust, adja értünk, vagyis a testvérünket, aki engedelmes mindhalálig, hogy újból hittel részesüljünk, az örök fényben. A világ megváltása, a szeretetnek ez a misztériuma (titka), melyben megújul a teremtés. A teremtő Isten megváltó Istenként mutatkozik meg, olyan Istenként, aki "hűséges", tudniillik hűséges az ember és a világ iránti szeretetéhez, melyet már a teremtés napján kinyilvánított. Az Isten a szeretet! Istenben a szeretet mindenek előtt nagyobb, mint a bűn, mint a teremtmény gyöngesége és esendősége, erősebb a halálnál; mindig kész arra, hogy fölemeljen, felejtsen, elébe menjen a tékozló fiúnak. A szeretetnek e megnyilvánulását irgalomnak is nevezzük; s e szeretet és irgalom megmutatása az emberi történelemben ezt a formát és nevet kapta: Jézus Krisztus.

Testvéreim! "A földön az ember az egyetlen olyan teremtmény, melyet Isten nem más miatt, hanem önmagáért akart". Az ember, akit Isten így "akart", akit öröktől fogva "kiválasztott", meghívott, kegyelemre és dicsőségre rendelt, hogy ne tegyen mást vele, csakhogy szerethesse. S ennek a misztériumnak a földünkön élő több mint hat milliárd ember mindegyike akkor vált részesévé, amikor élete az édesanyja szíve alatt megfogant.

5. Drága barátaim! Kívánom mindenkinek, hogy a hátralévő napokban bátran és nagy bizalommal forduljon az Istenhez, mert Ő pont ezt várja tőlünk. Szomjazik az emberek bizalmára. Ha szeretek valakit, akkor nem akarom szomorúvá tenni, hanem mindig próbálok a kedvében járni. Fausztina nővérnek a következőképpen panaszkodott Jézus: Leányom, nagyon fáj a Szívem, mert az emberek nem bíznak Bennem, pedig, ha tudnák, hogy mekkora kegyelmeket készítettem elő a számukra, nem haboznának bízni nagy irgalmasságomban. Az irgalom lángjai égetnek, ki akarom azokat árasztani az emberi szívekbe. Ne habozz hát leányom, hozd hozzám az emberi lelkeket, hogy megvigasztalódjam. Ez az üzenet nem csak Fausztina nővérre vonatkozott, hanem mi ránk is, nekünk is szól. Zarándokutunk során elmegyünk az Isteni Irgalmasság Bazilikájába, hogy ezt meg tudjuk valósítani, hogy át tudjuk adni magunkat az Istennek. Csak bátran ne féljünk. S íme ajtó nyílt meg az égben, a harsonák szólásra nyíltak: „Szent, szent, szent…”, az égi seregek hangja szólt: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljövendő.” Ebben a pillanatban, úgy érzem, mintha a lábam nem is a földbe süppedt volna, hanem inkább az égi magasságba lebegne, Ő nála, aki volt, aki van és aki eljövendő, az Úrnál, aki szent, szent, szent.

Ne féljetek! Legyetek az irgalmasság tanúi.

Második nap

Salva Regina, Mater misreicordiae, vita dulcedo, et spes nostra salve!

Kedves Testvérek!

1. Zarándokként jöttem erre a kegyhelyre, mint ahogy pár évvel ezelőtt is. Ez a hely, ahol most vagyunk különlegesen kedves volt megboldogult II. János Pál pápának. Mindig szívesen jött ide imádkozni és az égi édesanyjának közbenjárását kérni. Magammal hoztalak titeket is, kedves testvéreim, hogy együtt áldjuk a Magyarok Nagyasszonyát e különleges helyen, de lelkemben egész Magyarországot is elhoztam, a honfitársaimat, hogy imádkozzam értük.

Hányszor tapasztaltam, hogy Isten Fiának Anyja irgalmas szemét a meggyötört ember aggodalmaira fordítja, és elnyeri számára a nehéz problémák megoldásának kegyelmét, a gyönge ember pedig eltelik csodálattal, az isteni Gondviselés hatalma és bölcsessége iránt. Nem ugyanezt tapasztalták-e előttünk járt nemzedékek zarándokai, akik eljutottak ide? De bizony, igen. Máskülönben ez a szentmise nem történne meg. Nem volnánk itt, barátaim, akik nagy bizalommal jöttünk Czestochowába, hogy köszöntsük drága anyánkat.

2. Ó, mekkora hite is volt Máriának! Ő hitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr üzent neki. És mit üzent neki? Fogansz, és Fiút szülsz, akit Jézusnak fogsz hívni. Hitte, hogy "fogan és fiút szül", a "Szentet", akit majd megillet a név: "az Atya Fia", "Jézus" (Isten, aki üdvözít).

Ebből kifolyólag Máriát "joggal illeti meg az Egyházban sajátos tisztelet". Ezért már a legősibb idők óta "Istenszülő" néven tisztelik, akinek oltalma alá futottak a hívek minden veszedelmük és ínségük idején. Pont úgy, mint mi. Mi is eljöttünk erre a helyre, ahol különösen is tisztelik Máriát. Úgy jöttünk, mint a gyermekek, akik már szomjazzuk az édesanyánk tekintetét és a meleg anyai ölelését. Hányszor éltem már át ezt a pillanatot! Amikor szomjaztam az édesanyám mosolyára, és drága ölelésére. Ezért mindig oly nagy szeretettel és vággyal megyek haza a kolostorból, ahol szolgálom az Urat, remélve, hogy ismét az édesanyám karjaiba lehetek. Pont ilyen nagy vággyal jöttem ide is, hogy most az égi édesanyám szorítson magához, a drága anyai karjaiba. De remélem, hogy ti is, kedves testvéreim, ti is ezzel a vágyakozással vagytok itt. És valóban, milyen jó itt lenni. Mária, az égi édesanyánk, mint szűz és anya az Egyház "állandó példaképe" marad.

3. Így az Egyház "maga is anya lesz az Isten igéjének hívő elfogadása által". Miként Mária, aki elsőként hitt és elfogadta az Isten akaratát, és hozzá minden megpróbáltatásban hűséges maradt egészen a Szent Fia haláláig, az Egyház is úgy "lesz anyává", amikor hűségesen elfogadva Isten szavát, az igehirdetéssel és a keresztséggel új, halhatatlan életre szüli az embereket, akik a Szentlélektől fogantak és az Istentől születtek. Valóban, amikor megkeresztelkedik az ember, új életet kap, az isteni életet. Visszaemlékezem, arra a csodálatos pillanatra, amikor engemet kereszteltek meg, és a keresztségem által, Isten gyermeke lettem. Szinte most is hallom a keresztség szavait: „… megkeresztellek téged, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” Ezért a nagyszerű ajándékért (gyermekségünkért), mindig hálásnak kell lennünk. Az Egyház ezen példakép tudatában találkozik Máriával, és törekszik arra, hogy hasonló legyen hozzá: "Urának anyját követve, a Szentlélek erejével szűziesen őrzi meg a sértetlen hitet, a szilárd reményt és az őszinte szeretetet". Mária az Egyház misztériumában jelenlévő példakép.

Anyai szeretettel működött az életünkben. Itt értjük meg, azokat a szavakat, amelyeket Jézus a kereszten függve mondott Máriának: "Asszony, íme, a te fiad", és Jánosnak: "Íme, a te anyád". Ezek a szavak határozzák meg Mária helyét Krisztus tanítványainak életében és a mi életünkben is. Máriának, mint a Megváltó anyjának új anyaságát: ez a lelki anyaság, amely a Megváltó húsvéti titkának mélyéből ered. Mária mindnyájunk égi édesanyja, könyörögj érettünk!

4. Talán ezen elmélkedve, feltehetjük a kérdést: miért kell nekünk egy égi édesanya? Eszembe jutott egy kis történet az édesanyáról. A történetben egy nagyon szép hegyek közötti, gazdag város, királyt kereset magának. Erre a város lovagjai és az apródok összetrombitálták a város lakóit a főtérre. Senki sem hiányzott. Szegények és gazdagok, öregek és fiatalok álltak egymás mellett és találgatták, hogy miért kellett gyülekezniük.

Az ezüst kürt hangja beleharsogott a levegőbe és mindenkinek csendet parancsolt. Alacsony, jól öltözött, kövér ember közeledett a tér közepére. A város leggazdagabb embere volt.

Ékszerekkel kicicomázott karját alig tudta megemelni, de harsányan elkiáltotta magát: - Honpolgárok! Már nagyon meggazdagodtunk. Pénzbeli gondja senkinek sincs. Egy nemes családból királyt kell választanunk, akit mindenki tisztelni fog.

- Dehogy olyat, – kiáltotta, valaki a tömegből – légy szíves tűnjél el. A város kevésbé gazdag rétege már másként fogalmazta meg a jövendő király személyét: - Királyunk legyen egy gazdag és nagyvonalú ember, aki képviseli a mi érdekünket is.

Ez után a katonák vállukra emeltek egy izmos férfit és fennhangon kiáltották: - Ez lesz a mi királyunk, a legerősebb!

Olyan nagy volt a zavar, hogy a jelenlevők alig értettek meg valamit. Mindenfelől kiabáltak, éljeneztek, lehurrogták egymást és még a fegyverek csörrenését is lehetett hallani.

Újból egy kürt szava parancsolt csendet. Egy idős és derűs férfi lépett ki középre és így szólt: - Barátaim! Ne kövessük el azt a butaságot, hogy egy királyon veszekszünk, aki még nincs is megválasztva. Híjunk ide egy gyermeket és ő mondja meg, ki legyen a király.

Kezénél fogva odavezettek egy gyermeket. Az öreg férfi megkérdezte tőle: - Mi a véleményed, ki legyen ennek a gazdag városnak a királya?

A fiúcska körbenézett, abbahagyta hüvelykujja szopását és így válaszolt: - Minden király ronda, borostás férfi. Nekem nem kell király! Azt akarom, hogy legyen egy királynőnk: az édesanyám!

Vajon mi nem ezt akarjuk? Nem akarunk egy királynőt, az édesanyánkat? E gyermeknek kiváló gondolata volt. Ő az édesanyját akarja királynőnek, és nem akar királyt. Mert ő, a gyengéd anyai szeretetet, az anyai gondoskodást választja, amit csak egy édesanya tud megadni. Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára, az édesanyja egy királynő, aki ha nincs a közelünkben, hiányzik. A világ Ura is így gondolkozott: ezért teremtette meg Máriát, az égi édesanyánkat. Mert mi ugyan test és lélek vagyunk, ezért van a testünknek is és a lelkünknek is egy hazája. És mind a két hazában ott van a királynő, aki szeretően óvja, gyengéd gyermekeit. Ezért kell, nekünk egy királynő, egy égi édesanya, aki királynője fogadott gyermekségünknek.

De vajon, hogy folytatódik a történet? Vajon a városnak a lakói, kit választottak meg királynak/királynőnek? Ezt a történetet mi is befejezhetjük, mert végül is mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy milyen vezetőt akar magának.

5. Az anyaság természetéhez tartozik, hogy személyre vonatkozik. Mindig két személy közötti egyszeri és megismételhetetlen kapcsolatot jelent: az anya viszonyát gyermekéhez és a gyermekét az anyjához. Akkor is, ha egy nő sok gyermek anyja, az ő személyes viszonyát mindegyikhez az anyaság természete adja meg. Minden gyermek ugyanis egyszeri és megismételhetetlen módon nemződött; anyára és gyermekre egyaránt érvényes ez. Minden egyes gyermeket körülvesz az az anyai szeretet, amelyen emberséges nevelése és érése alapszik. Hát nem csodálatos? Oly sokan vagyunk a világon, és mindegyikünket ugyan az az édesanya szeret és ölel át. Ez az édesanya csodálatos tulajdonsága. Lehet az anyának egy gyermeke, vagy több gyermeke, de mindegyiket ugyan azzal a szeretettel szereti. Mária úgy szeret minket, ahogy Szent Fiát is szereti.

Ebben a megvilágításban érthetőbbé válik, hogy Krisztus golgotai végrendeletében anyjának új anyaságát egyes számban fejezte ki, egy személyre vonatkozóan: "Íme, a te fiad".

6. Mária anyasága, amely az emberek öröksége lett, ajándék: ajándék, amelyet maga Krisztus ad személyesen minden embernek. Ahogyan a Megváltó Máriát miránk bízza, úgy bízz minket Máriára. (Íme, a te gyermekeid. Íme, a mi anyánk.) A kereszt lábánál kezdődik az embernek az a különleges kapcsolódása Krisztus anyjához, amely azután az Egyház történetében különböző módokon nyilvánult meg.

A tanítványok életében a máriás jelleg különösen abban nyilvánul meg, hogy gyermeki bizalommal fordulnak Isten anyjához, annak a végrendeletnek megfelelően, amit Krisztus a Golgotán adott. Ezért, ha ránk bízta Jézus Krisztus Máriát, mint az édesanyánkat, nekünk is gyermeki bizalommal kell hozzá mennünk.

Oly sokszor hangzik fel ajkunkról a jajkiáltás: „Már nem bírom!”, „Miért kell ennyit szenvedni?”, „Miért nem segít senki?”, hát forduljunk ilyenkor az édesanyánkhoz. Ti tudjátok a legjobban kedves édesanyák, és leendő édesanyák, ti fogjátok tudni a legjobban, hogy a gyermek szenvedése, az anya szenvedése is. Együtt sírsz a gyermekeddel, amikor ő sír, együtt vagytok szomorúak, és együtt próbáljátok megoldani a problémát. Igen, Mária együtt sír velünk, együtt szenved velünk, és várja az élettől megtört gyermekeit az anyai karjába. Nem bírod? Szenvedsz? Nem segít senki? Mária, már vár rád, hogy átölelhessen anyai karjaival és segíthessen. És közben e szavakat mondja: Ne félj gyermekem, mert én itt vagyok!

Ez a gyermeki kapcsolat, ez a magatartás, amellyel mi, az édesanyánkra hagyatkozunk, Krisztusban nem csupán kezdetét kapta, hanem - szabad azt mondanunk - be is teljesedett. Szabad azt is állítanunk, hogy Mária valamennyiünknek folyamatosan megismétli a galileai Kánában elhangzott szavakat: "Tegyetek meg mindent, amit csak mond". Mert Ő, Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és az emberek között; Ő "az út, az igazság és az élet"; Ő az, akit az Atya adott a világnak, hogy az ember "el ne vesszen, hanem örökké éljen". A Názáreti Szűz lett az Atya megváltó szeretetének első "tanúja" és mindig és mindenütt szeretne is megmaradni "hűséges szolgálójának". Minden keresztény és minden ember számára Mária az, aki elsőként "hitt". Ezzel az anyai hitével szeretné hatékonyan segíteni azokat, akik gyermeki módon reá hagyatkoznak. Ismeretes, hogy minél jobban kitartunk ebben a törekvésünkben, annál közelebb vezet minket Mária "Krisztus felfoghatatlan gazdagságához". És ugyanúgy egyre jobban megismerik az ember méltóságát és hivatásának végső értelmét, annak teljes egészében, mert "Krisztus... tárja fel az ember számára magát az embert".

7. A keresztény életben ez a máriás szemlélet különös megvilágításba helyezi a nőt és a nő életben betöltött szerepét. A valóságban a női mivolt ugyanis különös kapcsolatban van a Megváltó anyjával, amiről hosszasan lehetne beszélni. Itt csak azt szeretnénk kiemelni, hogy a Názáreti Mária alakja már azáltal is szemünk elé állítja a nőt mint nőt, hogy Isten a Fiú megtestesülésének fönséges eseményét egy nő szabad és tevékeny szolgálatára bízta. Ezért mondhatjuk: ha a nő Máriára emeli tekintetét, benne felfedezheti, hogyan élheti méltóan női mivoltát és hogyan bontakoztathatja azt ki. Az Egyház Máriára tekintve, bármely nő arcán meglátja annak a szépségnek a ragyogását, amely visszatükrözi a legmélyebb érzéseket, amelyekre az emberi szív képes: a szeretetet, amely feltétel nélkül tudja magát átadni, az erőt, amely a legmélyebb fájdalmat is el tudja viselni, a határtalan hűséget, a fáradhatatlan buzgalmat, azt a képességet, amely a legmélyebb együttérzést vigasztaló és bátorító szavakba tudja önteni.

8. Drága, szeretett barátaim! Köszönöm, mindnyájatoknak, hogy kitartotok a hittben, és készek vagytok, ezen hitetekben megerősödni. Köszönöm, hogy itt lehetünk a Szent Szűznél. Igen, köszönjük meg, hogy elkísér minket a nagy úton. És köszönöm neked édesanyám, hogy eljöttél velem, erre a zarándoklatra. Köszönöm neked, hogy égi édesanyánkat, Szűz Máriát helyettesítve itt a földön, szeretsz, nevelsz, s kísérsz a nagy úton. Köszönöm édesanyám, és imáimba mindig ott vagy, mert tudom, hogy egy édesanyánál nincs nagyobb kincs. (Rózsa) Adjunk hálát a Szent Szűznek közösen, mindnyájan, hogy velünk van és óv minket, mint gyengéd anya a csecsemőjét. Istennek e kegyelméért, minden nap hálát adok. A nagy úton ne feledjük, hogy mit kell teljesítenünk. A cél legyen az Atya, a Fiú legyen az út, a Szentlélek a megérkezésünk.

 Legyetek derűsek! Erősödjetek meg a hitben és legyetek az irgalmasság tanúi!

Most pedig nemzetünkért könyörögjünk, hogy a Szent Szűz adja meg országunk megújulását:

Ó kegyelmek Úrnője, fordítsd szemedet e népre, mely századok óta hűséges hozzád és a te fiadhoz!

Tekints e nemzetre, mely reményét mindig a te anyai szeretetedbe vetette.

Tekints reánk irgalmas szemeddel, és nyerd el számunkra, gyermekeidnek azt, amire leginkább szükségük van.

Nyisd meg a gazdagok szívét a szegények és szenvedők szükségletei iránt.

Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak.

Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak.

Adj a családoknak minden nehézséget legyőző szeretetet.

A fiataloknak nyiss utat és távlatot a jövőbe.

Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy meg ne botránkoztassák őket.

Adj nemzetünk számára bőséges papi és szerzetesi hivatásokat.

A szerzetes közösségeket éltesd a hit, a remény és a szeretet kegyelmével.

Segítsd a papokat, hogy Fiad nyomában járjanak, és ajánlják fel életüket mindennap a bárányokért.

Esdd ki a püspököknek a Szentlélek világosságát, hogy itt a Földön az Egyházat egyetlen és egyenes úton vezessék Fiad országa felé.

Magyarok Nagyasszonya, áld meg az itt lévő magyar testvéreimet, hogy ha hazatérnek továbbra is hűségesek legyenek hozzád.

Szentséges Szűzanya, Kálváriai Asszonyunk! Esd ki számomra is a testi és lelki erőt, hogy mindvégig teljesíteni tudjam a küldetést, amire a Föltámadott hívott meg és bízott rám.

Reád bízom az életem és majd a szolgálatom minden gyümölcsét;

Rád bízom az egyház sorsát;

Rád bízom nemzetemet;

Tebenned bízom és kinyilvánítom neked Karol Wojtiła jelmondatát:

Totus Tuus, Maria!

Totus Tuus. Ámen.

Harmadik nap

„Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé; Ő széttiporja a fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” (Ter 3, 15)

Kedves Testvérek!

1. Istennek e szavai reményt sugároznak számunkra. Reményt adnak a bűnből és a szolgaságból való kiszabaduláshoz, és reményt az új életre. Ez Isten üdvözítő terve, amely Krisztus eljövetelével vált ismeretessé, és örök érvényűvé lett. Vagyis minden kor, minden emberéhez szól ez az örömhír. Ebben az üdvösség tervben különleges helyet jelölt ki az Isten az "asszonynak", aki annak az anyja lesz, akit az Atya elküld, hogy széttiporja a sátán fejét. Már tegnap is elmélkedtünk az anyaságról, de itt is szeretném felizézni az isteni hírnök szavait Máriához: "Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz és Jézusnak fogod elnevezni. Fiad nagy lesz, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni". És akkor Mária ettől a köszöntéstől meghökkenve kérdezte: "Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?", az angyal megerősítette és kifejtette előző szavait. Gábriel ezt mondta neki: "A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni". Az angyali üdvözlet tehát a megtestesülés titkának kinyilatkoztatása. Istennek ez a legnagyobb szeretete, hogy egyetlen egy fiát adja értünk. Mária "kegyelemmel teljes", mert az Isten Fiának az emberi természettel való személyi egysége (unio hypostatica) benne valósult meg és teljesedett be. Amint a zsinat írja, Mária "Isten Fiának anyja, így kiváltképpen is szeretett leánya az Atyának és szentélye a Szentléleknek. E rendkívüli kegyelmi ajándékok miatt messze fölötte áll minden mennyei és földi teremtménynek".

2. De mi is történt a teremtés után?

Az Isten Fia a lábadat mossa. Mekkora alázat! A félelem, mint egy nagy pecsét ült az arcára, a szemében tükröződik a Kereszt, amely az Atyához visz. A félelem keserves gondolata, nem szülte meg benne a dühöngő embert, helyette megmaradt az alázatosság erényében.

Ó, mekkora szeretet ez! És valóban, ha arra gondolunk, hogy az Isten szeretetből teremtett minket, és elhalmozott minket minden jóval, ez tényleg az ő végtelen kegyelme. Hisz, akár meg sem születhettem volna! Miért születtem meg? Miért pont én? Miért pont most? Miért szemlélhetem ennek a végtelen univerzumnak a szépségeit? A földet, a hegyeket, az élőlényeket, a csillagokat. De az Isten a SZERETET, és ezért formált meg, hogy én is szerethessem őt. Ezt a szeretetet még át tudták élni az első ősszülők, Ádám és Éva, amikor bűn nélkül éltek. Akkor azonban a kígyó, vagyis a bukott angyal megkísértette őket, és a szívükben vágyat éreztek arra, hogy elhagyják az Istent, mert a Sátán nagyon okosan és ügyesen csapta be őket. Az őket követő többi nemzedéknek a szívében, már ez a vágy továbböröklődött. A mai napig is, amikor erkölcsileg rosszat teszünk, nem gondolunk Isten szeretetére, arra, hogy mi tőle jövünk, neki élünk és hozzá megyünk vissza. Elkövetjük a bűnt, mert azt mondjuk, hogy az jó. Mert több pénzem lesz. Mert jobb lesz a kedvem. Mert jól esik nekem. Hát ez az! Ezt mondta a kígyó Ádámnak és Évának is: Nem fogtok meghalni, ha esztek a fáról, mert a gyümölcs jó. Valóban örömet szerezhet nekem a gyümölcs. De milyen örömet? Olyat, amitől pár percre jól érezheti magát a testem? Én azt mondom nektek, hogy inkább a lelki örömeket keressétek, ami örök és nem veszendő arany. A test ugyanis romlandó, de a lélek az örök. És igazából, mi jó nekem? Az örök élet vagy az örök szenvedés a pokolban? Mert bizony a lelkünk örökké él, mert nem mondhatjuk, hogy a lelkünk itt és ott van a testünkön belül, nem tudjuk meghatározni. Érzek és kész. Tudok szeretni és kész. De nem tudom megmondani, hogy hol érzek, hol tudok szeretni. Egyszerűen csak szeretem a másikat. A lélek az, ami nem tud elporladni, mint a testünk, ezért tovább kell élnie. És én éppen ezért, nem szeretném, ha ez az emberi tulajdonságom örökké „égne”, a poklok poklában.

3. És azt mondom, hogy Krisztus, az élő Isten fia által menthetjük meg magunkat ezektől, a borzalmas lángoktól! Jézus Krisztus az, aki megmutatta nekünk a helyes életet, és ő volt az, aki kereszthalálával jóvátette az ősszülők bűnét. A keresztségünk által, pedig ő az, aki részesít minket az Atya dicsőségében. De sajnos minket is kínoz a Sátán és a gonosz szellemek hatalma. Pont úgy, mint Ádámot és Évát. Vajon mi is elbukunk? Csak annyit válaszolhatok, hogy ha valaki Isten törvényei szerint él, semmi esetre sem fog elkárhozni.

De miért szenvedünk, ha nem tartjuk be Isten parancsát? A bűn elkövetése, és a Sátán pusztító szándéka miatt, az emberiség a szenvedés világában él. Ezt a szenvedést pedig két formában lehet megtalálni. Az első formája a szenvedésnek, a fizikai szenvedés, ami akkor jelenik meg, ha „fáj a testünk”. A másik fajtája az erkölcsi szenvedés, ami a „lélek fájdalma”. És miért szenvedünk? Mert, valami rossz történt velünk. Például: elestem a biciklimmel és összetörtem magamat, és ezért fáj a testem. Vagy késsel elvágtam az ujjamat, és most fáj. Megbántott a legkedvesebb barátom, ezért szomorú a lelkem. Eltulajdonítottam a másét, és szenved a lelkem a bűntudattól, mert látom, hogy nagy bajt okoztam ezzel. Fáj és szomorú a lelkem, mert meghalt a legközelebbi családtagom. Ez lényegében, mind rossz. Rossz az, hogy elestem és összetörtem magamat, rossz, hogy megbántott a barátom, rossz az is, hogy meghalt az egyik családtagom. Ez mind, mind rossz, ami szenvedést és kínt okoz a testemnek és a lelkemnek.

A kín, mely gyötör, Bennem van, bennem, aki nyomorult vagyok. Tépázod lelkem, s nem adsz üdvös nyugalmat, kínjaiddal összeroppantasz, de állj! Egyáltalán ki vagy te, és mit keresel ezen a földön? Itt, éveken át. Te, évtizedeken át, évszázadokon, sőt évezredeken át, sanyargatod a paradicsomtól elszakadt helyet.

De van-e egyáltalán értelme az emberek szenvedésének? Ez a kérdés elkerülhetetlenül vetődik fel mindnyájunkban: miért? Miért kell szenvednem/szenvednünk? A fájdalom, különösen a fizikai fájdalom jelen van az állatvilágban is. De csak a szenvedő ember tudja, hogy szenved; csak ő kérdezi meg, miért? S emberként, még keservesebben szenved, ha nem találja a választ. Nehéz kérdés ez, akárcsak a vele rokon kérdés is, amely a rosszra irányul. Miért van a rossz? Mind a két kérdés nehéz, akár az ember az embernek teszi fel, vagy ha az ember az Istennek teszi fel.

De mit mond a Szentírás ezzel kapcsolatban? Ehhez segítségül kell hívnunk Jób történetét, aki életében semmi rosszat nem követett el, mégis megszámlálhatatlan szenvedéseket kell kiállnia. Elveszíti vagyonát, fiait és lányait, és a végén megbetegszik. Ó miért? Aztán három régi barátja látogatja meg a beteg Jóbot és azt mondják, hogy , bizonyára elkövetett valami súlyos bűnt és most azért szenved. Mert az Isten nem ad az embernek büntetést, csak úgy. Mert a kinyilatkoztató Isten Teremtő, akitől minden létező ered, s a létezők teremtett lényüknél fogva jók. Amint az első nap is erről a szeretetteljes teremtői cselekedetéről elmélkedtünk. Isten szeretetből teremtett minket, akkor pedig nem akarhat minket büntetni. Amikor az ember szabadon és tudatosan megsérti ezt a jót, nem csupán a törvényt hágja át, hanem megsérti az Istent is, aki az első Törvényhozó. Ez a törvényszegés bűn. A bűn, mint az erkölcsi rossz, megfelelője a büntetés vagy másképpen fogalmazva a vezeklés, ami helyreállítja az erkölcsi rendet.

Viszont a további történetben kiderül, hogy Jób tényleg ártatlan, és nem érdemli meg ezt a büntetést, mivel nem követett el semmilyen súlyos bűnt. Ezt el kell fogadnunk, mint titkot. A könyv elbeszélése szerint tehát nem minden rossz az Isten büntetése. Ő a Sátán kihívására engedte meg a megpróbáltatást. Mert a Sátán kétségbe vonta Jób igaz voltát. Azt állította, hogy Jób a szenvedésnek köszönhetően, majd el fogja hagyni az Istent. S az Úr beleegyezik abba, hogy a szenvedéssel próbára tegye Jóbot a Sátán. De csak azért, hogy megmutassa neki, hogy Jób tényleg Istenfélő ember. És bizony mondom nektek, a mennyek országában az ilyen tűzpróbát kiálló ember méltó helyet kap az Istentől, mert már itt a földön bebizonyította szeretetét a mindeneket Teremtő Isten iránt.

4. Kín. Hát, hol van az Isten, aki megmenthet? A megmentés, amit vársz, nem lesz elég, ha te magad vagy a Júdás. Jób története tehát tanulság lehet a számunkra. Számunkra, akik szintén szenvedünk nap, mint nap, és lehet, hogy nem is vétkeztünk.

De, kedves testvéreim, a mindennapi szenvedésünknek lehet nevelő hatása is az emberre nézve. Igen a szenvedésből, valami jó is következhet. Gondoljunk csak Jézus Krisztusra, ő volt az, akinek a szenvedéséből, valami igen nagy jótett fakadt. Ez pedig nem más, mint a mi megváltásunk. Krisztus az, aki utat nyit a szenvedés elfogadásához, és velünk együtt felfedezi a szenvedés miértjét, ha képesek vagyunk átérezni az isteni szeretet mélységét. Mert Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda (Jézus Krisztust), hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Emlékezzünk vissza, arra a szentírási szakaszra, ami a beszéd elején hangzott el: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé; Ő széttiporja a fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” (Ter 3, 15) Hát, itt van az Isten, aki megment minket. Istennek a Szent Fia, az, aki megment minket, a bűn rabszolgaságából, és a haláltól. Ő az, akiről beszélt az Ősevangélium, aki majd széttiporja a Sátán fejét. Mert, ahogy ő legyőzte a halált, feltámasztásával, úgy fogunk mi is feltámadni az örök életre.

5. Kedves barátaim!

Az ISTEN IRGALOMBAN GAZDAG! És mit is jelent ez számunkra, emberek számára? Nem mást, mint azt, hogy az Isten vár minket. Ezt megint csak ti, drága szülök érthetitek a legjobban, hogy mit is jelent várni a gyermekre, amikor az távol van a szülői háztól. Még, ha rosszat is cselekedett, még akkor is várjátok. Ez valóban egy misztérium, egy nagy titok. Akár a végtelen Isten, aki világra hozott minket. Mi az ő gyermekei vagyunk. Még, ha a vétkeinkkel oly sokszor elhagytuk őt, és távol járunk tőle, még akkor is visszavár, mert mi az ő gyermekei vagyunk.

Most pedig egy kérdést teszek fel, nektek, kedves szülők: Vajon, ha a gyermeketek vétkezik, megbocsátotok-e neki, és visszafogadjátok-e? Gondolom, hogy igen. Ezért van a gyónás is, ahol a végtelenül irgalmas Isten megbocsát nekünk és visszafogad mindnyájunkat.

Egy távoli országban, ahol szintén minden az Isten műve, ő az alkotója mindennek, élt egy gyermek, aki hátátfordított mindenkinek. Szülőknek, testvéreknek, az Istennek, mivel elárulta őket, akár csak Júdás Jézust. És mindezt miért? A gyümölcs megízleléséért. A tiltott gyümölcs ízéért. Itt a gyerek számára ez a gyümölcs, nem más, mint a török csemege. Mégpedig egy nagyon finom édesség. Az éhes és fázó ember sóvárog az étel után. Ez a különleges finomság teszi széppé az életet, főleg a gyermek életét, aki szereti az édességet. A kedvtelés, az élvezet, az evés és tomboló szórakozás, amely kielégítést ad. Beleillik a hideg télbe, hiszen önző kívánságainkat elégíti ki. De valóban kielégít? Ha megfigyeled, két jellemzője volt ennek az „édes” árulásnak: Aki már egyszer evett belőle, az mindig sóvárog utána; és az a csemege, amely valóban szükséges az élet fenntartásához, az éhség csillapításához, az nem ízlik neki. Ha az igazi eledelhez jutsz, az unalmas lesz és mindig csak a vonzó élvezetekre vágysz. Minél többet élvezel belőle, annál többet kívánsz. Nem elégít ki, csak csábít, mint a gyermeket is. Aki belekóstol, addig nem tud megelégedni vele, amíg bele nem hal. De, a gyermek erőt vett magán, és azt mondta, hogy elég. De csak azután, miután a gyomra már fájt, vagyis szenvedett, méghozzá fizikailag szenvedett. És ezt követte, a lelki szenvedés, mert rádöbbent súlyos tettére. Hogy egy kis édesség miatt, elárulta azokat, akiket a világon a legjobban szeretett. A szüleit, a testvéreit, és a Teremtőjét, az Istent. Visszament tehát, és bocsánatot kért a családjától, majd elment az Istenhez is, hogy négyszemközt meggyónja vétkét, és bocsánatot kért, amiért megbántotta őt, az Istent és a családját. Ugye nem kell elmondanom, hogy mennyire örült a családja, amikor újból viszontláthatták gyermeküket, és akit újból őszinte szeretettel átölelhetnek. És mennyire örült az Isten, aki újból érezhette, gyermeke szeretetét. A gyermek pedig sírva fakadt, mert az Isten azt mondta neki, hogy szükségtelen az, hogy a megtörténteket tovább bolygassuk. Inkább szeressük egymást. És nagy melegség töltötte el a gyermek szívét. (C. S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. könyve alapján)

6. Kedves barátaim! Ami elmúlt az elmúlt. Egy a lényeg, az hogy az Isten szeret minket. E szeretetét, már azzal megmutatta, hogy megteremtett engem, téged, mindnyájunkat, de leginkább, ez a szeretet, a kereszten mutatkozott meg számunkra. És nem mással fogunk találkozni, mint az ő szeretetével, a Hófehér Ostyában.

Aranyos kis ostya, valóban Te vagy az? Minden egyes patak csatlakozása összezavar. De tudom, hogy a kételyeimet megoldhatom. Tudom, hogy a sok forrásból, csak egy az igaz, amelyben ott van kicsinyke tested és végtelen irgalmad, csak Rád kell nézek.

EZÉRT, A SZERETETÉRT ÁLDOTT AZ ISTEN, MINDÖRÖKKÉ!

Ne féljetek! Legyetek derűsek, erősödjetek meg a hitben, és legyetek az irgalmasság tanúi.

Negyedik nap

„Átadok az embereknek egy edényt, mellyel irgalmasságom forrásához jöhetnek kegyelmet meríteni. Ez az edény nem más, mint ez a kép a következő felírással: Jézusom, bízom Benned.”

Kedves Testvérek!

1. Jézus ezen szavai nagyon jól elmondják nekünk, hogy melyik az az eszköz, amivel meríthetünk irgalmasságából. És ez nem más, mint az Isteni Irgalmasság képe. Nagy öröm a számomra, hogy itt lehetek, ebben a bazilikában. Ez a hely számomra olyan hely, ahol mindig megnyugszik a lelkem és feltöltődik az Isten végtelenül nagy irgalmasságával. Talán ez a hely olyan az én számomra, mint Adynak Párizs, ahová szívesen elmenekülök, ahol lelkem megtalálja Isten irgalmasságát. Ezért ez a hely különleges helyet foglal el a szívemben.

De milyen módon mutatta meg nekünk végtelen irgalmasságát? „A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltet minket, bűneinkben halottakat” (Ef 2, 4-5). E szeretet teljessége tárult fel a keresztáldozatban. Ugyanis: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja barátaiért” (Jn 15, 13). Íme Isten szeretetének a mértéke! Íme Isten irgalmasságának a mértéke!

Ha erre az igazságra gondolunk tudatosítanunk kell, hogy a krisztusi felszólítás – úgy kell szeretnünk a többieket, ahogyan Ő szeretetett minket – mindannyiunk elé ugyanazt a mércét állítja. Bizonyos értelemben arra kapunk ösztönzést, hogy napról napra ajánljuk fel az életünket, az irgalmasság gyakorlásában a testvéreink felé, így viszonozva Isten szeretetének ajándékát. Tudnunk kell, hogy amikor Isten irgalmasságot gyakorol felénk, azt várja, hogy az irgalmasság tanúi legyünk a mai világban.

Az irgalmasságról való tanúskodás felhívása egész különlegesen visszahangzik itt, a szeretett Krakkóban, a łagiewniki isteni irgalmasság kegyhely és a bazilika lábánál. E felhívás otthonosan hangzik itt, mert a történelem folyamán több olyan szent élt ezen a helyen, akik az irgalmasság testi - lelki cselekedetei nagy mesterei voltak. Kezdve a sor Szaniszló püspökkel, folytatva Hedvig királynővel, Szt. Fausztinával, egészen Salawa Angélával és Sapieha bíborossal. A két utóbbi személyt, 2002 augusztusában avatta boldoggá II. János Pál pápa itt a krakkói Błonián.

Ezen a szent helyen nagy szeretettel köszöntöm a kedves zarándok testvéreimet, akik eljöttek, hogy belekóstoljanak az isteni irgalmasság forrásába. Imáimba foglalom az itt jelenlévőket, de azokat is, akik nem tudtak eljönni, családtagjainkért, szeretteinkét, betegeinkért, imádkozzunk együtt ezekért az emberekért. Imádkozzunk, hogy imánk által ők is ihassanak az irgalmasság forrásából.

Amikor a szemeim feltekintenek az edényre, amelyből az irgalmasságot meríthetem, szívem azonnal egyesül Jézussal, és érzem, hogy eláraszt az Ő kegyelmeivel. A két sugár azonnal áthatja nyomorúságos testemet. Igen, az Isten mindenre képes, ha egy bűnös megtört szívvel és lélekkel hozzá fordul. A sugarak jelentés pedig a következő: „A halvány sugár a vizet, mely a lelkeket tisztítja meg; a piros a vért, ami a lelkek élete…” „E két sugár irgalmam bensejéből tör elő – mondta Jézus - , midőn a lándzsa haldokló szívemet megnyitotta a kereszten. Ezen sugarak elrejtik a lelkeket Atyám haragja elől. Boldog, aki ezek árnyékában fog élni, mert Isten igazságos keze nem éri el.” (Napló 299) Imáinkban ezekre a sugarakra gondoljunk, tegyük ebbe a forrásba a kéréseinket, és nézzük, hogy hatolják át ezeket a kéréseket a szikrázó sugarak, és minket is, minket is áthatolnak a fényei, betöltenek a kegyelmei.

2. (Kezdjük)

Most, hogy megnyílt irgalmasságod forrása és előtört onnan a két sugár szívem megnyugodni látszik. De miért? Miért e nagyszereteted?

Én nem tudlak követni a nagy úton. De most, hogy feltekintek a szemeimmel és azok találkoznak a Te szemeiddel, újra megnyugszom és lelkemből elillan a „miért” halvány foszlánya. Tehát az ember megnyugszik a kép láttán? – Hangozhat a kérdés. – Igen. Ez az az edény, amely egyszerre egy bárka is. Lengyelországban van egy nagyon kedves ének, amit nagyon szeretnek a lengyelek. Ezt az éneket megboldogult, tiszteletreméltó II. János Pál pápa is szívesen hallgatta. Így szól az első versszaka. Ó Jézus, lelkem mélyére láttál, szavad hallom a nevemet ejti szád. Nem kell immár, mit ér a régi bárkám, veled élek, s vár ránk az óceán. Ez más bárka, nem az a bárka, amit megszoktunk. Nem, ez a lelki bárka. Ha kívülről jobban megnézzük a bazilikát olyan, mint egy hajó, mint egy bárka. Itt az árboc a torony, a hajótest pedig maga a bazilika. Don Bosco Szt. Jánosnak volt egy látomása. A látomásában egy hajót látott, két oszlop között, a hajón pedig a pápa volt. Az egyik oszlopon – a kisebbiken – a Szent Szűz volt, a nagyobbikon pedig az Oltáriszentség. A hajó körül még volt több, más hajó is, de azok széttörtek. Ez azt jelenti, hogy csak az egyház hajója érhet célba. Ebben a hajóban nekünk is helyünk van, ha ezt készek vagyunk elfogadni. Ezért kell betoppannunk a bárkába, a lehető leggyorsabban. Közel az idő, térjetek meg és higgyetek az Istenben.

3. ...toppanás…

Hol vagy? Merre keresselek? Félek, hogy el fogok veszni, ha nem fog találkozni lelkünk. Mekkora szeretet és irgalom van benned. Ez nem lehet. Nem lehet az, hogy behívtál a nagy lakomára, akár a meghívóval rendelkező vendéget. Mégis belépésemnek kis toppanása, a Te jóságoddal, azonnal elindította a forrás rohanó sodrását. Bár elmémet zavaros kérdések homályosították, de, ahogy mondtad, megnyugszik a szívem a lelkek óceánján. Most már tudom, hogy hol vagy, hiszen beléptem hozzád. És ráadásul Te voltál az, aki behívtál engem. Igen, most visszatekintek a szemeimmel, és a megtérésemet látom. Azt látom, amikor először mentem be a templomba. Az a toppanás valóban elindította, életem rohanó sodrását.

Életünket, mindig a sziklára kell helyeznünk, az alapra. Ez a hely hordoz magában még egy különlegességet is. A bazilika bejáratánál egy kis kődarabot helyeztek el. Ez a kődarab pedig a Golgota hegy egyik kis sziklája. Arról a hegyről hozták ide, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus keresztje állt, és ahol vállalta értünk a halált, hogy megváltson minket, Ő ennyire szeretett minket, vállalta a kereszthalált. És mi? Mi mennyire szeretjük őt? Ezt a kis szikladarabot azért hozták, hogy lássuk, Isten irgalmassága a sziklára épül, arra a sziklára, amelyen meghalt, és amelyen a katona lándzsája megnyitotta az irgalmasság forrását. Ezért e helynek kettős hatása is van. Jézus keresztáldozata, amit a szikla jelképez, a másik pedig maga a feltámadt és irgalmas Isten. Te tudsz ezekkel élni? Isten nem szórakozásból mondta, hogy irgalmas, és nem a szórakozás kedvéért halt meg, hanem érted áldozta fel magát.

Rád néz

Belépésemkor megláttam azt az Élő és Szent Személyt, aki megadta a meghívás kegyelmét. Kerek és hófehér ostyába rejtőzik és ott vár mindnyájunkat az idők végezetéig. Aranyos kis ostya, valóban Te vagy az? Minden egyes patak csatlakozása összezavar. De tudom, hogy a kételyeimet megoldhatom. Tudom, hogy a sok forrásból, csak egy az igaz, amelyben ott van kicsinyke tested és végtelen irgalmad, csak Rád kell nézek. Szinte most is itt van a szemeim előtt az Ostyába rejtőző Jézus. Az a Jézus, aki behívott magához, és amikor bementem, rám tekintett az Úrfelmutatás felemelő pillanatában. Ahogy átjárt a sugárzó tekintete, ahogy boldogan rám nézett, hogy végre bejöttem hozzá, és nem maradt magányosan. Én pedig visszanéztem rá, hogy egyesüljek a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel. Igen, ezért a pillanatért már érdemes volt élni. Az egyesülés pillanata, maga a nagy út értelme, hogy találkozzon a szemem az Ő szemével.

(Az indulás) INDULJ

Kelj fel vándor, indulnod kell! A nagy út csak most kezdődik. Nem elég, hogy betoppantál, hanem el is kell indulnod, a megismerés után. Ó, ha tudnád, mi is vár rád, kételyeidet távol tartanád. Igen, és már ott is volnál. Kedves barátaim, most ne álljunk meg, hanem pont most kell elindulnunk a megismerés nagy útján. Akkor kell elindulnunk, amikor megláttuk az Ő irgalmasságát. Mi most ezt megláttuk. Láttuk az edényt, láttuk, hogy képes megbocsátani, képes felemelni, amikor elesünk a nagy úton. Ő odajön, lehajol, és a kezét nyújtja. Bátran fogadjuk el, bátran tegyük a kezünket az Ő irgalmas kezébe, és lelkünk megnyugszik a mindennapok rohanó útján. Mert ki az, aki a legjobban ismer minket? Akiben megbízhatunk. Hát nem a hatalmas Isten, aki mint egy nagy Oroszlán ott áll mellettünk és vigyáz ránk.

Ő másképp ismer minket. Szinte ránk sem emelte a szemét. Úgy vagyunk, mint a kút vize, mely ragyogva rezzent meg a tekintetétől. Egyetlen tükör… mint a kút… Ahogy csillog a mélyben. Nem kellett kilépnie önmagából, sem a szemét felemelnie, hogy lásson minket. Ő saját magában – Önnönmagában – látott minket. Birtokba vett. Áthatolt rajtunk erőszak nélkül, elvéve tőlünk minden szégyenünket. Ó mekkora megnyilvánulása ez a szeretetnek…!

4. Az egyház, amióta csak létezik, a kereszt és a feltámadás misztériumára hivatkozva hirdeti Isten irgalmasságát, a remény zálogát és az üdvösség forrását az ember számára. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy ma különlegesen is hivatása, hogy hirdesse a világnak ezt az üzenetet. Nem mellőzheti ezt a küldetést, amikor az Úr maga hívja Szent Fausztina tanúságtételével.

Isten a mi korunkat választotta ki erre. Talán azért, mert a 20. századot a sok területen megmutatkozó, vitathatatlan sikerek ellenére egész különlegesen megbélyegezte a „gonosz misztériuma”. A jóknak és a rosszaknak ezzel az örökségével léptünk be az új évezredbe. Az emberiség előtt a fejlődésnek új távlatai tárulnak föl, ugyanakkor eddig ismeretlen veszedelmek fenyegetik. Az ember gyakran úgy él, mintha Isten nem létezne, sőt, elfoglalja Isten helyét. A teremtő jogait követeli magának, hogy beavatkozzék az emberi élet titkába. Gén – manipulációkkal meg akarja határozni az ember életét és annak a végét a halállal. Elutasítva az isteni törvényeket és az erkölcsi elveket, nyíltan megtámadja a családot. A legkülönbözőbb módon próbálja elhallgattatni Isten szavát az emberi szívekben, s Istenből „nagy távollévőt” akar formálni a kultúrában és a népek lelkiismeretében. A „gonoszság misztériuma” ma is jellemzi a világot.

E titkot tapasztalva az ember úgy él, hogy fél a jövőtől, az ürességtől, a szenvedéstől, a megsemmisüléstől. Talán éppen ezért történt, hogy Krisztus egy alázatos apáca tanúságtételén keresztül lépett be a mi korunkba, hogy világosan megmutassa a megkönnyebbülés és a remény forrását, mely Isten örök irgalmasságában rejlik.

Az irgalmas szeretet üzenetét újult erővel kell megszólaltatnunk. A világnak szüksége van a szeretetre. Eljött az óra, hogy eljuttassuk Krisztus üzenetét mindenkihez: különlegesen azokhoz, akiknek embersége és méltósága, úgy tűnik, elvész a gonoszság művében. Eljött az óra, amikor az isteni irgalmasság üzenete, fölébreszti a szíveket a remény, és egy új civilizáció, a szeretet civilizációjának szikrájává lesz.

Az egyház ezt az üzenetet fáradhatatlanul akarja hirdetni, nem csupán buzdító szavakkal, hanem az irgalmasság figyelmes gyakorlásával. Ezért tudja folyamatosan megmutatni csodálatraméltó emberek példáját, akik az istenszeretet és a felebaráti szeretet nevében „elmentek és bő termést hoztak”. II János Pál pápa emlékeztet bennünket arra, amit az isteni irgalmasságról szóló enciklikájában írt: „Az ember olyan mértékbe jut el az irgalmas Isten szeretetébe, az Ő irgalmasságához, amennyire ő maga átalakul, az ilyen felebaráti szeretet szellemében. Bárcsak egyre jobban felfedeznénk ezen az úton az isteni irgalmasság titkát, hogy naponta megélhessük.

5. Kedves testvérek! Kívánom mindanyiunknak, ha már benne vagyunk a bárkában induljunk el, de ne szálljunk ki. Ne felejtsük el, hogy minden nap a bárkában vagyunk embertársainkkal, akik szintén az oszlopok felé mennek, és segítsük őket, hogy el is jussanak oda. Legyünk mi az erősek, akik láttuk Isten végtelenül nagy szeretetét, és irgalmasságát. Most pedig hangozzon el II. János Pál pápa felhívása: „tárjátok ki a szíveteket Isten legnagyobb ajándéka előtt, mely Krisztus keresztje által, mint irgalmas szeretet mutatkozott meg a világnak. Ma, amikor már más időket élünk, egy új évszázad és évezred hajnalán, legyetek továbbra is készségesek tanúságot tenni az ember ügye mellett, hogy soha el ne válasszák az ember ügyét Isten szeretetétől. Segítsétek a modern embert, hogy megtapasztalhassa Isten irgalmas szeretetét, aki ragyogásában és melegében üdv